Ezért van szükség az MVH-raSok szakértőt meglepett az agrárágazatban, amikor a több mint hetven, a bürokráciacsökkentés jegyében megszüntetni tervezett állami intézményt tartalmazó listán feltűnt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal neve is. Márpedig a gazdáknak szükségük van az MVH-ra. A ugyanis hivatal akkreditált európai uniós kifizetőhely, s még ha állítanak is a helyébe egy másik intézményt, annak brüsszeli elismerése akár másfél évig is eltarthat, ezalatt pedig a gazdák nem juthatnak hozzá az uniós forrásokhoz.
Az MVH például csak tavaly 770 milliárd forint összegű agrár- és vidékfejlesztési támogatást fizetett ki a gazdálkodóknak, mintegy 160-170 támogatási jogcímen. Ebből 163 milliárd forintot tett ki a hazai finanszírozás, míg 607 milliárd forint európai uniós forrásból jutott a pályázókhoz. A tavalyi kifizetés rekordszintű, a korábbi években átlagosan 600 milliárd forint volt a kifizetett támogatások összege. Csak előlegként, Európában egyedülálló módon 8 támogatási jogcímre – ami a magyar gazdáknak versenyelőnyt okoz uniós kollégáikkal szemben – mintegy 200 milliárd forint támogatás jutott el a gazdákhoz az év végéig. A 2015-ös kifizetések ugyanis az unió előző – 2007–2013-as – pénzügyi ciklusának lezárásából származó kifizetéseket is tartalmazták. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak (MVH) tavaly el kellett indítania az új Vidékfejlesztési program (VP) finanszírozásával összefüggő tevékenységét is. E programnak várhatóan mintegy hetven pályázati felhívása lesz 2016-ban, ami szintén nagy munkát jelent az MVH számára a kifizetési rendszer tervezett finomhangolásán túl, amely tovább könnyítené a támogatási kérelmek benyújtását.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|