A Vidékfejlesztési Programban 87 milliárd forintnyi uniós pályázatot írtak ki a napokbanAz elmúlt napokban összesen 6 uniós pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében, ezek összértéke meghaladja a 87 milliárd forintot. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón számolt be a Vidékfejlesztési Program pályázatainak alakulásáról. A pályázati felhívások nagyobb része, mintegy 66 milliárd forint keretösszeggel a kertészeti ágazat versenyképességének javítását, támogatását célozza – mondta az államtitkár.
Kis Miklós Zsolt hangsúlyozta: a Vidékfejlesztési Programban a munkaigényes ágazatok támogatását kezelik kiemelten, ezért szánják a mostani pályázati felhívásban meghirdetett támogatások nagyobb részét a kertészeti fejlesztésekre. A megjelent pályázatok esetében a legfontosabb az, hogy olyan a versenyképességet, a hozzáadott értéket növelő beruházások jöjjenek létre, amelyek segítségével a kézimunka-igényes ágazatok nagymértékben képesek lesznek a fejlődésre – mutatott rá az államtitkár.
Emlékeztetett arra: 2015 decemberében jelent meg az élelmiszeripari felhívás, 151 milliárd forintos keretösszeggel, ezt folytatják most a kertészeti pályázatokkal. Az államtitkár elmondta: a kormány januárban határozta meg azt az új pályázati ütemtervet. A mostani kiírások alapján az üvegházak és fóliaházak fejlesztéseire mintegy 22 milliárd, az ültetvények telepítésére és öntözésre 19 milliárd forintot, a hűtő- és gombaházak beruházásaira 22 milliárd forintot szán a kabinet, a gyógy- és fűszernövény-termesztés fejlesztésére 3 milliárd forintot, a mezőgazdasági kisüzemek beruházásaira 14 milliárd forintot különítettek el, az erdőkárok helyreállítására mintegy 6,8 milliárd forintot.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|