4 milliárdra nőtt az agrárbiztosítási keret – a gazdák hétfőig kérhetnek támogatástMivel a pénz ismét uniós forrásból származik, az összeget csak 2017 elején, az egységes támogatással egy időben folyósítják majd a termelőknek. A gazdálkodóknak számítaniuk kell arra, hogy a biztosítási díj őszi befizetését követően fél évig előfinanszírozniuk kell az akár több tízmilliós támogatási összeget – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön. A tájékoztatás szerint az idei díjtámogatásban olyan gazdálkodók részesülhetnek, akik május 23-ig az egységes támogatási kérelem kitöltése során jelzik, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe szeretnék venni, illetve május 31-ig, de legkésőbb az ajánlat aláírását követő 5 napon belül az érintett biztosítási szerződéseket elküldik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak.
A FBAMSZ szerint évek óta dinamikusan növekszik a támogatott mezőgazdasági biztosítások állománya: míg az induló évben, 2012-ben még másfél milliárd forint alatt maradt a teljes állománydíj, idén várhatóan eléri a 7 milliárd forintot. Amennyiben a kérelmekben szereplő díjtámogatási összegek meghaladják a támogatási keretet, a felosztást biztosítási típusonként eltérő mértékben végzik el. Az A típusba tartozó, szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára kötött csomagbiztosítások esetében, az előző évek gyakorlata szerint, várhatóan változatlanul kifizetik a díj 65 százalékát. A B típusba tartozó jégeső-, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások esetében 40-65, míg a többi, C típusú támogatott biztosítások esetében 30-65 százalék közötti lehet a visszatérítés.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|