Magyar földtörvény: elkerülhetetlennek tűnik a bírósági tárgyalásAz Európai Bizottság szerint a magyar földtörvény a külföldi és a belföldi befektetőket egyaránt megfosztotta szerzett jogaiktól. A Bizottság a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság elé idézi Magyarországot a Magyar Parlament által 2013. decemberében elfogadott Földtörvény miatt – olvasható a topAgrar hírportálon. A Brüsszel által már bírált törvény ugyanis – viszonylag szoros határidővel – egyoldalúan semmisnek nyilvánította a külföldiek (és részben magyarok) javára, bizonyos magyarországi földterületek művelésére korábban törvényesen megkötött „haszonélvezeti“ szerződéseket.
A Bizottság szerint Magyarország ezzel a lépéssel megszegte azt az uniós előírást, amelynek értelmében más tagországok polgárai számára biztosítani kell a jogot a termőföld szerződéses alapon történő hasznosítására. Ezt csak egy adott tagország korábban született és érvényben lévő törvényei korlátozhatják. Ugyanakkor, a magyar törvények már a szóban forgó szerződések megkötésekor kimondták a magyar termőföld külföldiek számára történő elidegenítésének és bérbeadásának tilalmát. Tehát a „haszonélvezeti“ szerződések tulajdonképpen a magyar törvények kijátszásával, illetve – legnagyobb jóindulattal szemlélve is – egy joghézag mesterkélt előrángatásával születtek.
Sajnos ebben a játékban magyar jogászok is közreműködtek, sőt nélkülük nemigen lehetett volna ilyen szerződéseket megkötni. A (többnyire osztrák) külföldi haszonélvezők „haszonélvezeti“ szerződéseket továbbra is érvényesnek tartják, illetve kárpótlást követelnek „szerzett jogaik megvonásáért“. Az ügy végső kimenetele attól is függ, hogy a magyar jogászok ezúttal mennyire tudják, illetve akarják a magyar érdekeket szolgálni.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|