Keményedik a rendszer: a traktorokat is bevonják az ekáer-beOlyan súlyos új szankciókat vezetnek be, amelyek érzékenyen érinthetik azokat is, akik már többé-kevésbé „megbarátkoztak” a rendszerrel. 2016. augusztus 1-től néhány, látszólag kisebb szabály változik az elektronikus közúti árufuvarozó rendszerrel (ekáer) kapcsolatban. Ezek azonban egyrészt eddig nem érintett, és így az alapszabályokat, teendőket sem feltétlenül ismerő vállalkozásokra terjednek ki, másrészt olyan súlyos új szankciókat vezetnek be, amelyek érzékenyen érinthetik azokat is, akik már többé-kevésbé „megbarátkoztak” a rendszerrel. Vagyis nincs olyan kereskedelemmel, szállítással foglalkozó adóalany, akinek ne lenne hasznos az ekáer-ismeretek felfrissítése – írja adózásról érthetően blogjában a LeitnerLeitner szakértője.
Változik – bővül – például az ekáer bejelentési kötelezettséggel érintettek köre. Eddig „csak” azoknak kellett bejelenteni a fuvart, ha nem kockázatos termékeket fuvaroztak, akik 3,5 tonnát meghaladó össztömegű útdíjköteles járművel szállították ezeket. Augusztustól azonban már nemcsak az útdíjköteles járművekre nézve kötelező a bejelentés, hanem bármilyen járműre – tehát nem útdíjköteles járművekre is, ha azok a 3,5 tonnát elérik. Ezzel kiterjesztve ki a kötelezettséget a haszongépjárművekre, például a traktorokra is. Szintén augusztus 1-től a fuvarozó felelőssége lesz a hatósági zár (amit a termék azonosítása, végrehajtási eljárás vagy a nyilatkozattétel megtagadása miatt alkalmaznak) sértetlen megőrzése is. Bírságot kaphatnak azok, akik a hatósági zárat jogtalanul eltávolítják. Ezért nagyon fontos azonnal bejelenteni, ha a fuvarozó hibáján kívüli okból – például baleset során – megsérül a zár vagy az áru. A szabályszegést magánszemély esetén minimum 200 ezer, maximum 500 ezer forint, vállalkozók esetén pedig 500 ezer és 1 millió forint közötti bírsággal szankcionálhatja a hatóság.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|