AGCO-AXIAL FUSE Tanulmányi Labor GödöllőnA gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán az AXIÁL Kft. és a Fendt erőgépeket gyártó AGCO cég jóvoltából új tanulmányi labort adtak át az egyetem évzáró ünnepségét követően. 2016. június 17-én délelőtt vette kezdetét a Szent István Egyetem évzáró ünnepsége, amelynek keretében az intézmény szenátusa, tiszteletbeli doktori címet adományozott Martin H. Richenhagen úrnak, az AGCO elnök-vezérigazgatójának, aki a délutáni AGCO-AXIAL FUSE Tanulmányi Labor átadására érkezett Magyarországra.
Az egyetem Mérnökinformatikai Központjában zajlott hivatalos átadón számos hallgató, valamint Prof. Martin H. Richenhagen, az AGCO elnök-vezérigazgatója mellett jelen volt Dr. Tőzsér János rektor, Dr. Szabó István rektor-helyettes és Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője is. Richenhagen úr beszédében elmondta, hogy évente több mint 350 millió dollárt költenek technikai fejlesztésre, ezáltal is elősegítve a szakma modernizációját. Az elnök-vezérigazgató a továbbiakban egy igazán különleges ajánlatot is tett a hallgatóknak. Eszerint, a dékán ajánlásával egy diák lehetőséget kap, hogy ösztöndíjjal eljusson Amerikába, az AGCO kansasi központjába, ahol exkluzív körülmények között töltheti el az 1 éves gyakorlatát.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|