Hogy mire a legnagyobb a beruházási kedv? MegmutatjukA mezőgazdasági szektorban a kis- és középvállalkozások 63 százaléka tervez valamilyen fejlesztést. A kis- és középvállalkozások (kkv) kevesebb mint fele, 44 százaléka tervez valamilyen fejlesztést a következő egy évben, ami 12 százalékpontos visszaesés az előző negyedévhez képest – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A K&H Bank Zrt. tájékoztatása szerint nagyobb beruházási kedvre az ipari és a mezőgazdasági, illetve a középvállalkozásoknál lehet számítani, a célokat tekintve a gépek, berendezések korszerűsítése áll az élen, megelőzve a sok éven keresztül legnépszerűbb informatikai fejlesztéseket.
A közlemény szerint a visszaesés hátterében feltehetően az áll, hogy a kkv-szektort célzó uniós pályázatok még nem indultak be, emellett a kisebb-nagyobb javulások ellenére 2014 óta folyamatosan csökken a beruházási szándék. Jelenleg minden ötödik vállalkozás készül gépeinek lecserélésére, informatikai fejlesztést a kkv-k 18 százaléka tervez, a gépjárműpark korszerűsítése pedig 11 százalékkal stabilan tartja harmadik helyét. A mezőgazdasági szektorban a cégek 63 százaléka, az iparban 60 százaléka készül fejlesztésekre. A kereskedelmi és szolgáltató kkv-k jóval visszafogottabban terveznek beruházni, 38, illetve 37 százalékuk fejlesztene a következő egy évben.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|