Permetezők ellenőrzését jó időben egyeztetni - 14 állomás már működikFelülvizsgálják a több mint hároméves permetezőgépek műszaki állapotát. Az országban hamarosan huszonnégy mobil alállomás működik majd, és akár a gazda telephelyén is elvégezhetik a vizsgálatot. December 14-ig meg kell rendelni az ellenőrzést, különben bírság járhat! Egyre jobban felértékelődik az egészséges élelmiszer, amelynek az alapja a növény és a talaj megfelelő kezelése. Tarcali Gábor, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (MNMNK) elnöke elmondta: a növényvédő szereket egyenletesen kell kiszórni, különben élelmiszer-biztonsági problémák adódhatnak.
Európai Unióban már a 2000-es évek elejétől foglalkoznak a kérdéssel, több tagállamban régóta működik önkéntes alapon a permetezőgépek felülvizsgálata, mára pedig a legtöbb országban kötelező lett. Itthon az Uniós előírás és FVM-rendelet szerint december 14-ig kötelező felülvizsgálni a háromévesnél régebbi permetezőgépek műszaki állapotát. Az MNMNK elnöke hangsúlyozta: a kamara költségvetési forrás nélkül, saját erőből, illetve egyetemek, szakmai szervezetek segítségével kétszáznegyvenmillió forintból kiépítette az ehhez szükséges országos rendszert. A kamara tulajdonában lévő MANOK-Növényorvos Kft. működteti most a Növényvédő Gép Ellenőrző Állomást (NGEA). Az MNMNK NGEA az országot huszonnégy alállomással fedi le, ebből tizenegy már működik - közölte a MANOK ügyvezetője, Bakonyi István. A rendszer előnye a mobilitás, az MNMNK NGEA szakemberei a gazda saját településén, telephelyén is el tudják végezni az ellenőrzést.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|