Nem kapirgálhatnak az udvarban a tyúkokA madárinfluenza-járvány miatt hazánk teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos - írja a Nébih közleményében.
Az intézkedést az indokolta, hogy már 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatta ki a hatóság laboratóriuma a vírust, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség.
A határozat előírja, hogy az ország területén valamennyi baromfit csak zártan lehet tartani. Erre azért van szükség, hogy tovább csökkenjen az állományok érintkezésének lehetősége vadon élő madarakkal. Amennyiben a zártan tartás nem megoldható, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.
A járvány kezdete óta hazánkban már 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető. A járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése folyamatban van, idáig 45 gazdálkodó kapott mintegy 1,16 milliárd forintot.
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
Herbert Diess elektromos traktort fejleszt mezőgazdasági célra
2026-06-15 | gepmax.hu
EM Falcon – elektromos etetőrobot a szűk istállókba
2026-06-04 | gepmax.hu
10 lézer dolgozik a Cropr autonóm gyomirtóján
2026-06-02 | gepmax.hu
Unverferth – új név a hazai mezőgéppiacon
2026-05-26 | gepmax.hu
tovább a többi hírhez »
|