Stratégiai megállapodás KínábanA NAIK főigazgatója, Dr. Gyuricza Csaba is tagja volt annak a magyar delegációnak, amely Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezetésével utazott Csungkingba, Kína leggyorsabban fejlődő tartományába, hogy ott stratégiai megállapodásokkal és üzleti fórummal mélyítsék tovább a két ország kapcsolatát. Szíjjártó Péter minisztert 69 magyar vállalat 118 képviselője kísérte el, 13 gazdasági megállapodás köttetett, elsősorban informatikai, logisztikai és élelmiszeripari területen.
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója írta alá azt a szándéknyilatkozatot, amely egy magyar élelmiszerbiztonsági kutatóközpont létrehozását tűzte ki célul a helyi egyetemen, hiszen a magas szintű magyarországi élelmiszerbiztonsági előírások miatt folyamatosan növekednek a kínai piaci igények a magyar élelmiszeripari termékekre. Dr. Gyuricza Csaba hangsúlyozta: „A mai megállapodás kiemelt jelentőségű, a magyar-kínai tudástranszfer egyik mérföldköve lehet a későbbiekben. Olyan komoly jövőbeli együttműködéseket alapoztunk meg hazánk és a Southwest University – Kína egyik legnagyobb egyeteme – között, amelyre bármelyik ország, bármelyik kutatóintézete büszke lenne. A mai találkozó sikere megkérdőjelezhetetlen” – tette hozzá a főigazgató.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|