A világ legtakarékosabb falusi „igáslovai” immár 70 éveA boldogi csettegők a lovakat, traktorokat pótolták egykor, de ma is üzemelnek… Heves megyében a paprika termesztéséről és hagyományápolásáról nevezetes település Boldog község, mely „Palóc ország” és a Galga-vidék határán terül el. Az itt élők sikeres gazdálkodásának egyik legfontosabb biztosítéka a víz, melyből bőven van a vidéken. A kútfúróknak könnyű a dolguk, mert öt méter mélyen már víz fakad.
A felhozataláról „ősidők” óta a hazai MIA motorok hajtotta szivattyúk gondoskodtak. Szinte minden családnál-több száz darab- volt ebből az elnyűhetetlen motorból a faluban. A II. világháború a helyieket is súlyosan érintette.
Az igás állatállomány megcsappant, nem volt elegendő dolgos férfi kéz a földek megműveléséhez. Akkor jött az ötlet, hogy a frontvonal tovább vonulásával, a környéken fellelhető üzemképtelen hadijárművek vasszerkezeteit, futóműveit, kerekeit felhasználva, a MIA motorokat beépítve, sok célra használható haszonjárműveket építsenek házilag az ügyes kezű boldogiak. Ezek lettek, ahogy a népi nyelv elnevezte őket, a csettegők elődjei. Számuk akkor még nem volt jelentős, mert sokan még a lovat részesítették előnybe.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|