Tudás nélkül nem lehet sikeres a megújuló agráriumFel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására. Meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást. Nagy István agrárminiszter kifejtette: a becslések szerint 2050-re 9 milliárd ember fog élni a földön, és ezért 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Hozzátette, hogy 10 éven belül a tudomány jövendölése szerint 40 százalékkal több fehérje is kell. A tárcavezető elmondta: fel kell készíteni a magyar agráriumot, hogy nyitott és kész legyen az új információk befogadására. Meg kell újítani az agrárszakképzést és az agrár-felsőoktatást - tette hozzá.
A tárcavezető közölte, a szakemberek munkáját nézve, kiváló példát látott Gödöllőn a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) működésében, amely 16 szerteágazó kutatóintézetet integrál magában, mégis remekül tudnak együttműködni. Hozzátette, megismerkedve a vezetőikkel, megtapasztalta, hogy megértették, milyen plusz energiákat tud felszabadítani a különböző tudományágak együttműködése. Aláhúzta, ki kell használni azt a szellemi potenciált, amely a magyar agrárkutató intézetekben van.
Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója elmondta, hogy intézményükhöz országosan 12 kutatóintézet és négy gazdasági társaság tartozik, amelyek lefedik az agrárium minden területét.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|