Terjedőben Németországban a „hígtrágyaturizmus”Németországban egyre gyakrabban hallani a Magyarországon még nem ismert fogalomról, a „hígtrágyaturizmus” terjedő gyakorlatáról. Mit is a jelent ez a kifejezés? Akik Németországban gyakran utaznak az autóutakon, minduntalan tapasztalják, hogy miként turistákkal teli autóbuszok, úgy hígtrágyával teli tartálykocsik népesítik be az utakat. De mi ennek az oka? Annál a gazdánál, aki a területarányhoz (üzemmérethez) képest jóval több állatot tart, természetesen túlzottan nagy mennyiségű hígtrágya keletkezik.
Az ilyen állattartó gazda kénytelen a felhalmozódó hígtrágyától úgy megszabadulni, hogy megpróbálja azt olyan távoli helyekre szállítani, ahol az illető – növénytermesztésre szakosodó – „gazdatársa” kevés állatot tart, vagy nem is tart állatot. Így ott nem halmozódik fel a hígtrágya.
Az is előfordul, hogy az állatállomány nélküli – tehát növénytermesztő – farmer elmegy egy nagy állatállományú gazdához, hogy földjének trágyázására onnan hígtrágyát szerezzen (azaz hozzon), ezzel is fokozva a hígtrágyaturizmust. De az is ilyen „trágyaturizmusnak” tekinthető, amikor a gazda a felhalmozódott hígtrágyát biogáztermelő üzembe szállítja, azaz a hígtrágya így is „úton van”.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|