Drón-sereg porozza be a kínai gyümölcsfákatA Kína északnyugati részén található Hszincsiang tartomány, ahol Korla város gazdálkodói drónokat vetnek be gyümölcsfáik hatékonyabb megporzása érdekében. A gazdálkodók jobban kedvelik a drónokat a beporzásnál a méheknél, mivel így megakadályozható, hogy a növénybetegségek továbbterjedjenek. „Korábban öt ember kellett ahhoz, hogy ugyanezt a munkát négy nap alatt végezze el, ez pedig minimum 2000 yüanba került.” – mondta az ültetvény tulajdonosa. Zhang számára egy kicsit „unalmas” is ez a munka, mivel csak fel-alá sétálgat a körtefák között kezében a műholdas helymeghatározó rendszerrel és a drón repülését irányító vezérlőegységgel. „A drón repülési útvonala automatikusan kerül kiszámításra miután megadom az ültetvény határait, ahol a hibahatár 5 centiméternél is kevesebb. A drón ezután magától száll fel és tér vissza.”– mondta a pilóta. Zhang drónját a kínai Xaircraft cég gyártja, melynek központja a déli Guangdong tartománybeli Guangzhouban van. A cég kifejezetten automatizált mezőgazdasági eszközökre specializálódott, és több mint 1950 ilyen drónjuk repül Hszincsiangban – ezzel a piacon jelentős szerephez jutnak. „A mezőgazdasági drónok nyolcvanszor hatékonyabbak a kézi munkaerőnél” – mondta Zhang Quiang, a cég dróncsapatának igazgatója. A Korlában lévő körteültetvények 533 hektárján az ő csapata végezte el a beporzást. „Úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági drónok ipari mértékű alkalmazása a beporzáshoz a precíziós gazdálkodásban forradalmi változásokat indít majd el Hszincsiangban” – tette hozzá. Más területen is jól teljesítenek a drónok: 1797 drón segítségével 446.667 hektáron permetezték le a gyapotültetvényeket levélszikkasztóval 2018-ban, ami 30 százaléka a teljes régióban géppel betakarított gyapotnak Hszincsiangban.
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|