A nagy hőségben több a mezőgazdaságot érintő tűzA tűzoltókat idén nyáron eddig több mezőgazdasági tűzhöz riasztották, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az elmúlt hetekben 64 százalékkal több gabonatáblában keletkezett tűz, 60 százalékkal több volt a tarlótűz, és kazaltűz miatt is 32 százalékkal többször kellett beavatkozniuk a tűzoltóegységeknek, mint egy évvel ezelőtt.
Idén már 22 gabonatáblán, 30 tarlón keletkezett tűz, a leégett mezőgazdasági terület nagysága 210 hektár. Tizenkilenc alkalommal égő kazlakat kellett oltaniuk a tűzoltóknak. A kigyulladt mezőgazdasági gépek száma majdnem ugyanannyi, mint tavaly ilyenkor, eddig 21 gép kapott lángra.
A katasztrófavédelem idén is kiemelt figyelmet fordít az agráriumban keletkező tüzek megelőzésére. A katasztrófavédelem szakemberei nemcsak ellenőrzik a mezőgazdasági gépeket, a mezőgazdasági épületek tűzvédelmi állapotát, hanem folyamatos kapcsolatban állnak a gazdákkal és megelőzési tanácsokat adnak. Az évről évre előforduló hibák kiküszöbölése érdekében a hatósági ellenőrzések mellett tűzbiztonsági konzultációs lehetőségeket biztosítanak a gazdáknak. Részt vesznek a gépek műszaki ellenőrzésén, és felhívják a figyelmet a leggyakoribb hibákra.
A mezőgazdasági tüzek megelőzése érdekében az alábbiakat érdemes szem előtt tartani:
Variofield Striegel (VFS) – változó fogosztású gyomfésű a DicksonKernertől
2026-08-25 | gepmax.hu
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen?
2026-08-13 | uni-mate.hu
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|