A MATE a legmodernebb dróntechnológiai kutatásokkal áll az agrárium szolgálatábanAz agráriumot érintő, drónokkal kapcsolatos kutatások és fejlesztések, azok összehangolása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. A kölcsönös előnyökön alapuló keretmegállapodás a III. ZalaZONE Innovációs nap keretében, a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán került aláírásra.
„A mai napon kötött megállapodás fontos mérföldkő a hazai dróntechnológia agráriumban betöltött szerepében. Megvalósítottuk, hogy a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem kutatói és hallgatói immár a térség legmodernebb infrastruktúrájú tesztkörnyezetében kamatoztathassák tudásukat és legyenek motorjai a hazai dróntechnológiai fejlesztéseknek, valamint azok gyakorlati alkalmazásának, későbbi bevezetésének” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba rektor.
Az aláírt keretszerződés megteremti a közös kutatás lehetőségét többek között a drónok mezőgazdasági alkalmazása, illetve az autonóm terepi járműirányítási rendszer kutatásának terén.
A ZalaZONE tesztpályán kiépített fejlesztési környezetben lehetőség nyílik a különféle drónos alkalmazások tesztelésére és vizsgálatára mezőgazdasági, illetve valós és szimulált városi ökoszisztémában. A kutatás kiterjed az autonóm járművek és a drónok közötti kommunikációra, valamint egyedi drónszerkezetek fejlesztésére is. A felek munkavédelmi és munkabiztonsági megfelelőségi vizsgálati módszerekre is javaslatot tesznek.
Az autonóm terepi járműirányítási rendszerrel a kiválasztott jármű alkalmassá tehető önálló terepi manőverek végrehajtására. Ez a fejlesztési folyamat jól illeszkedik a mezőgazdasági járműrobotok fejlesztéséhez, de akár növényápolási, szállítási folyamatok is elvégezhetők a járművel. A mezőgazdaságban egyre inkább terjednek a nagy sebességű és kettős célú, szántóföldi és közúti alkalmazású járművek, amelyeket közúti áruszállításra szánnak. A nagy tömeg és sebesség fokozott menetdinamikai, stabilitási és biztonsági kockázatot vet fel, melynek megoldása az együttműködés egyik alaptémája.
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
Limitált kiadással ünnepli a Fendt az 50 ezredik 900 Variot
2026-07-02 | magyarmezogazdasag.hu
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|