A talajművelő, amely a józan paraszti ész és a technológia ötvözete![]() A technológiai forradalom időszakát éljük szabályozási, környezetvédelmi, piaci oldalról egyaránt. A gazdaságos termeléshez időről időre jó megoldásokat, akár mindenki által elérhető megoldásokat kell találnunk, különben lemaradunk – fogalmazott Feldman Zsolt a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidán.
A TERRASYST talajművelő gép bemutatása alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a manapság szinte minden területen elvárt újítással kapcsolatban úgy fogalmazott: "az innováció gyakran szó szerint, annak legnemesebb értelmében földhözragadt megoldásokat jelent. Mi jó gyakorlatokat, sokak által használható jó megoldásokat keresünk és támogatunk."
Az államtitkár előadásában kitért az Európai Innovációs Partnerség keretén belül, 13 milliárd forint keretből támogatott több mint 70 projektre, amelynek egyik támogatott újítását ez alkalommal mutatta be annak feltalálója, a mérnök-biológus Enying Tibor. Feldman Zsolt örömmel jelezte, hogy a támogatott elképzelések majdnem fele a talajjal kapcsolatos innovatív megoldásokkal foglalkozik. A tavaly december végére elkészült és az uniónak benyújtott KAP Stratégiai Terv sok olyan új elemet tartalmaz, amely az innovációt szolgálja - fogalmazott. A Vidékfejlesztési Program e célra fordítható keretét a szaktárca szeretné megduplázni, így a képzésre, tudásátadásra, tájékoztatásra a korábbiaknál több forrás jutna, ezzel is segítve a gazdálkodókat, hogy az új, például zöld elvárásoknak, a gazdaságosabb termelés igényének minél könnyebben meg tudjanak felelni.
A TERRASYST talajművelő gép prototípusát feltalálója, Enying Tibor mutatta be. A mérnökember az eszköz kitalálása során a talajerrózió megakadályozására, a környezetvédelemre és a költséghatékonyabb termelés igényére igyekezett megoldást találni.
![]() ![]() ![]()
KÁN Egyetemi Napok 2025 – Agrárinnováció, hagyomány és közösség három napon át
2025-08-14 | uni-mate.hu
TOM-K: új márkanév a francia kompakttraktor-piacon
2025-07-03 | gepmax.hu
MATE hallgató az Innovatív LIFE ötletverseny díjazottjai között
2025-05-19 | uni-mate.hu
AR-500: autonóm eszközhordozó a gyümölcsösökben
2025-05-12 | gepmax.hu
400 lóerős Massey Ferguson a sivatagi ralin – gazdák álma vált valóra Marokkóban
2025-04-29 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|