Egyedülálló zöld dobásra készül a MATE az idei EFOTT fesztiválon![]() Az EFOTT fesztiválon keletkező, biológiai úton bontható hulladékok szelektív gyűjtését, helyszíni előkezelését, valamint további komposztálását is megszervezi a házigazda Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE). Ezzel az ott keletkező összes biohulladék esetében sikerrel zárul a biológiai körforgás, amire még egyetlen hazai fesztiválon sem volt példa.
A biohulladékok helyszíni gyűjtése tájékoztató matricákkal ellátott, barna színű gyűjtő edényzetekben fog zajlani úgy, hogy azok szintén komposztálható zsákok segítségével könnyen üríthetők legyenek.
Az összegyűjtött biohulladékot a fesztivál hulladékudvarába szállítják, ahol egy zárt komposztáló konténerbe aprítják, az aprított hulladék levegőztetésével pedig az előkezelést is elindítják, az anaerob bomlási folyamatok elkerülése céljából.
A fesztivál zárása után a konténer tartalmát a MATE Hulladékgazdálkodási Tanszékének demonstrációs telepén fogják komposztálni, miközben tudományos céllal vizsgálják majd a hulladék lebomlását és stabilizálódását.
Ezzel az egyedülálló dobással a MATE nemcsak elkerüli az egyszer használatos műanyagok felhasználását, karbonsemleges termékekkel kiváltva azokat, de zárni is tudja a biológiai körforgást a hulladékká vált terméktől egészen az új termék, a talajokat javító komposzt keletkezéséig.
A MATE a fesztivál ideje alatt egy közösségi komposztálót is üzemelt majd az EFOTT Univerzumban, ahol délutánonként bemutatók lesznek. Emellett a MATE standján a biológiai körforgást és a komposztálás folyamatát bemutató állandó kiállítással is várják a látogatókat, a csütörtöki napon pedig egy interaktív, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló komposztálási workshopot is rendeznek.
A kiállítás és a bemutatók révén a MATE azt reméli, hogy a résztvevők a szórakozással egyidőben jobban megértik a vállalás jelentőségét és a helyes kukák használatával hatékonyabban működnek közre a lerakásra kerülő maradék hulladék minimalizálásában, erősítve ezzel a környezettudatosság és a fenntarthatóság alapelveit.
Beharangozó videó: ![]() ![]() ![]()
KÁN Egyetemi Napok 2025 – Agrárinnováció, hagyomány és közösség három napon át
2025-08-14 | uni-mate.hu
TOM-K: új márkanév a francia kompakttraktor-piacon
2025-07-03 | gepmax.hu
MATE hallgató az Innovatív LIFE ötletverseny díjazottjai között
2025-05-19 | uni-mate.hu
AR-500: autonóm eszközhordozó a gyümölcsösökben
2025-05-12 | gepmax.hu
400 lóerős Massey Ferguson a sivatagi ralin – gazdák álma vált valóra Marokkóban
2025-04-29 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|