Állattartókat segítő a támogatásokat fizet az MVHA Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) június első hetében az egyes állatbetegségek megelőzésének, illetve leküzdésének támogatása intézkedés kapcsán baromfi ágazat esetében 22,7 millió forint, míg az egyéb állatfajok esetében 65,9 millió forint összegű támogatás folyósításáról gondoskodik, melynek keretében az állattartók támogatott állat-egészségügyi szolgáltatásokat vehetnek igénybe. A sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott „de minimis" támogatás keretében 125,3 millió forint kifizetésére kerül sor. Az intézkedés keretében a rendelet szerint meghatározott gépek, technológiai berendezések, feldolgozó eszközök, illetve feldolgozott termék szállításra alkalmas hűtőtérrel rendelkező tehergépjármű beszerzéséhez lehetett támogatást igényelni. Folytatódik a méhész-gazdálkodókat segítő támogatások biztosítása is. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében a vándoroltatáshoz, mézkinyeréshez és léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzésére igényelt támogatások illetve elméleti ismeretterjesztés támogatása, 84 méhész, illetve méhész egyesület részére 6,3 millió forint támogatást fizet ki a héten az MVH.
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
Limitált kiadással ünnepli a Fendt az 50 ezredik 900 Variot
2026-07-02 | magyarmezogazdasag.hu
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|