A haltermelést 15,5 milliárd forinttal támogatják megAz új magyar halgazdálkodási programon keresztül többek között a haltermelő beruházások infrastruktúra-fejlesztésére számíthat a következő hét évben az édesvízi haltermelés. Mint ahogyan azt korábban megírtuk, haltermelő beruházások infrastruktúra-fejlesztésére, költségcsökkentő és energiahatékony technológiai fejlesztésére is jelentősen több uniós forrás jut a jövőben. Somogyban az első körben több száz millió forintos beruházási hullám indulhat el. A mérték a lényeg: ha a támogatás eléri az 50 százalékot, valószínű pályázunk - mondta Pitz András mihálypusztai haltermelő. - Amennyiben ennél alacsonyabb összeget lehet elnyerni, akkor kétszer is meggondolom, hogy jelentkezem a kiírásra. Egy pályázatnál eleve sok feltételt támasztanak, rengeteg adminisztrációs előírást kell betartani, ám ha a vállalkozást fejleszteni szeretném, szükség van minden elnyerhető forrásra. Összesen 11 halastavon gazdálkodunk, s a gazdaságos termeléshez egy csaknem 100 tonna termény befogadására alkalmas tárolóra lenne szükségünk. Az uniós döntés alapján Magyarország az új Európai Tengerügyi és Halászati Alapból a korábbiakhoz képest 12 százalékkal több pénzügyi forrásból gazdálkodhat, derült ki a Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatójából. Mintegy 15,5 milliárd forint támogatás áll majd rendelkezésre a halgazdálkodási ágazat fejlesztésére a következő hét évben.
Valós körülményeket szimulálva mérhető a traktor kipufogófüstje
2026-08-10 | gepmax.hu
RootWave F601: elektromos árammal a gyomok ellen
2026-07-14 | gepmax.hu
Páncélozott, katonai STEYR traktor készül átlépni a szántóföldről az aknamezőkre
2026-07-08 | magyarmezogazdasag.hu
Limitált kiadással ünnepli a Fendt az 50 ezredik 900 Variot
2026-07-02 | magyarmezogazdasag.hu
Aratnak a gazdák, munkagépek az utakon!
2026-06-23 | magyarmezogazdasag.hu
tovább a többi hírhez »
|