Agrárkutatási újdonságok gazdasági gyakorlatba építését segíti a NAK és a MATEA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) között létrejött megállapodás értelmében a felek vállalták a hazai agrárkutatási újdonságok minél hatékonyabb tudásátadását, valamint az agrárgazdasági tevékenységeket folytatók innovációra való igényének és hajlandóságának elősegítését. Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására a NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow rendezvény keretében került sor.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta: a jövő agráriuma az innovációra, a tudásra és információra épül. A MATE létrejöttével egy olyan integrált tudásközpont született, amely az ágazat hazai szellemi, szakpolitikai és innovációs centrumává válik. Közös célunk elősegíteni, hogy az agrárium szereplőinek minél szélesebb köre ismerje meg az Egyetemen képződő tudást, agrárkutatási újdonságokat, hogy azokat a gazdálkodási gyakorlatba beépítve tudják versenyképességüket fokozni, hatékonyságukat növelni, értékesítési lehetőségeiket bővíteni.
A NAK és a MATE közötti együttműködési megállapodás értelmében a két fél törekszik arra, hogy a hatályos jogszabályok és támogatási lehetőségek az agrárgazdasági innovációs törekvések számára kedvezőek legyenek. A két együttműködő fél a minél hatékonyabb tudásátadást szem előtt tartva, közös kiadványokat jelentetnek meg, bemutatókat, konferenciákat és nyílt napokat tartanak, valamint közös kampányokat valósítanak meg. Továbbá együttesen törekszenek az európai uniós pályázati lehetőségek közös kihasználására, az innovációs tevékenységeket támogató pályázatokon való közös szereplésre, együttműködések kialakítására.
A Geringhoff kamerás rendszere figyeli a vágószerkezet veszteségét
2025-10-14 | gepmax.hu
NARDI MCSR – betakarító adapter ricinushoz és cirokhoz
2025-09-16 | gepmax.hu
160 tonnával kevesebb szén-dioxid homokakkumulátorral
2025-09-12 | magyarmezogazdasag.hu
Munro M280 és M170 – új szint az elektromos terepjárók között
2025-09-08 | gepmax.hu
Tájaink vízmegtartása nemzetstratégiai fontosságú feladat
2025-08-28 | uni-mate.hu
tovább a többi hírhez »
|