Több mint százzal száguld ez a villámgyors traktor

Forrás: agrarszektor

Legyen bivalyerős és villámgyors - lényegében ezt a parancsot adta ki a brit JCB vezetősége a cég fejlesztőmérnökeinek, amikor negyedszázada forradalmi módon újították meg a traktorépítést. A Fastrac a legnagyobb titokban készült, és hatalmasat robbantott az erőgéppiacon. A gyorstraktor sebessége egy tesztkísérletben meghaladta a 100 km/h-t is.

 

A JCB egy brit multinacionális vállalat, amelynek központja Anglia kellős közepén, a mindössze 1700 lakosú Rocesterben található. A világ harmadik legnagyobb építőipari gépgyártója, de emellett a hulladékfeldolgozásban és a mezőgazdaságban is jelen van termékeivel.

A cég névadója Joseph Cyril Bamford (JCB) volt, aki „percekkel” a II. világháború befejezése után, 1945 októberében alapította vállalkozását egy szűkös garázsban, akkor még egyszerű, billenthető pótkocsikat készítve. Ma már fia, Anthony Bamford az elnök, és 4 kontinensen 22 üzemük működik. Érdekesség, hogy Anthony szintén 1945 októberében született, és 1990-ben lovaggá ütötték, 2013-ban pedig a Lordok Házának tagjává választották. Vagyonát 2,2 milliárd dollárra becsülik.

A JCB nagy dobásra készült 1991-ben, amikor elhatározta, hogy megreformálja a talán legelterjedtebb, legkiforrottabb konstrukciójúnak tekintett mezőgazdasági gépet: a traktort. Így született meg kereken 25 éve a Fastrac gyorstraktor, amely közúton akár 70–80 km/h-s haladási sebességet is el tud érni.


Az univerzális erőgép természetesen hagyományos traktorként is használható, ám igavonó képességét a teherautós szállítás gyorsaságával sikerült kombinálni. Az ötlet a cégalapító fiától, a jelenlegi elnöktől, Anthony Bamfordtól származik, és a prototípus elkészítésének már 1987-ben nekiláttak. A speciális fejlesztőcsapat a legnagyobb titokban dolgozott a JCB wrexami bázisának irodaépülete alatt kialakított műhelyben. Az elővigyázatosság érthető volt, hiszen forradalmian új termék készülődött, amely nagyjából be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, bár a használata nem terjedt el olyan széles körben, mint azt a megalkotói gondolták.

 

A vállalat 12 millió fontot költött a projektre, és 1991-ben rögtön két modellel rukkolt elő. A Fastrac 125-öst és 145-öst egyaránt 6 literes, hathengeres Perkins motorok hajtották, csupán teljesítményben mutatkozott köztük némi különbség (125, illetve 145 LE). Ez volt az első traktor, amely elöl-hátul teljes felfüggesztéssel rendelkezett, ma pedig már alapfelszereltség a 4 tárcsafék, opcióként pedig ABS fékrendszer is kérhető hozzá, pótkocsi-kivezérléssel.

 

A legújabb modelleket 6,6 és 7,4 literes AGCO Power (régebbi nevükön: Sisu) erőforrások hajtják. Szintén egyedülálló, hogy a motor és a váltó nem teherviselő részegységek. A traktor legelső tesztelői nemcsak a nagyobb vonulási és munkasebességet emelték ki, de meglepően kényelmesnek is tartották a Fastracet, amelyből a következő években sorra jelentek meg az egyre erősebb változatok.


2005-ben mutatták be a 250 LE-s Fastrac 8250-est, míg a 178–270 LE-s teljesítménytartományba eső Fastrac 7000 sorozat 2008-ban gördült le először a szerelőszalagról. A 2011-ben bemutatott Fastrac 3210 már a 300 LE fölötti kategóriát képviseli, míg a jelenleg futtatott, a csúcsgépnél valamelyest kisebb erejű (175–235 LE-s) 4000-es széria a 2013-as hannoveri Agritechnica kiállításon mutatkozott be a közönségnek.

A gazdálkodók többsége valószínűleg kíváncsi rá, mekkora lehet a gyorstraktorok maximális sebessége. A tesztkísérletek szerint 2006-ban egy speciálisan felkészített Fastrac 8250-essel 105 km/h-s tempót sikerült elérni, ami akkor természetesen világrekordnak számított. A JCB a Fastrac megalkotásának 25. évfordulójára elkészített 25 darab, ezüstre festett 4220-as típusú erőgépet, amelyekre rögtön lecsaptak a legelvetemültebb gyűjtők, hiszen pár óra leforgása alatt gazdára talált a limitált széria valamennyi példánya.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember