Nem kapirgálhatnak az udvarban a tyúkok

Forrás: index

A madárinfluenza-járvány miatt hazánk teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos - írja a Nébih közleményében.

 

Az intézkedést az indokolta, hogy már 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatta ki a hatóság laboratóriuma a vírust, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség.

 

A határozat előírja, hogy az ország területén valamennyi baromfit csak zártan lehet tartani. Erre azért van szükség, hogy tovább csökkenjen az állományok érintkezésének lehetősége vadon élő madarakkal. Amennyiben a zártan tartás nem megoldható, a kifutót megfelelő erősségű madárhálóval kell védeni. A madárhálóval lefedett résznek legalább az állattartó épület alapterületével megegyező nagyságúnak kell lennie.

 

A járvány kezdete óta hazánkban már 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető. A járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése folyamatban van, idáig 45 gazdálkodó kapott mintegy 1,16 milliárd forintot.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember