A jövő elkezdődött – az informatika alapjaiban változtathatja meg a mezőgazdaságot

Forrás: agrotrend

A sertések hangalapú megfigyelése során hangminta alapján kiszűrhető egy-egy beteg állat; különböző szenzorokat a növénytermesztésbe is bevonhatnak - forradalmi változások előtt áll a mezőgazdaság. Az alkalmazott eszközök sok adatot szolgáltatnak, melyek akkor válnak igazán hasznossá, ha a gazdák értelmezni is tudják az adatokat. A debreceni Farmer Expóra látogatók a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) agrárinformatikai akadémiáján is részt vehettek.

 

Az agrárinformatikai szekcióban elsőként Vágner Ákos, a NAK agrárszolgáltatási igazgatója a kamara tápanyag-gazdálkodási tervkészítő szolgáltatásának létrejöttéről, annak felépítéséről, működéséről beszélt. Ezt követően Dóra Sebestyén, az Agrosense cég vezetője a különböző szenzorok növénytermesztésbe bevonásának tapasztalatairól számolt be. Ezekkel többek között optimalizálható az öntözés, figyelemmel követhetőek a növénybetegségek, pontosan behatárolhatók a vetési idők is.

Megyesi Gábor, a Moonsyst értékesítési igazgatója hasonló prezentációt tartott, csak ő az állattenyésztésben alkalmazott informatikát mutatta be. Például kitért a sertések hangalapú megfigyelésére, illetve a bendőszonda alkalmazására is. Előbbivel hangminta alapján kiszűrhető egy-egy beteg állat, utóbbi pedig a tehén gyomrában méri a pH-értéket, és ha savasodást jelez, az szintén betegségre utal. Azt mindkét előadó megjegyezte, hogy bár az alkalmazott eszközök nagyon sok adatot mutatnak, ám ez csak akkor lesz hasznos, ha a gazda tudja is értelmezni azokat, tudja, hogy azok alapján hol és mikor szükséges a növénytermesztésbe vagy az állattenyésztésbe beavatkozni.
Szabó István, a Szent István Egyetem dékánja, az Agrárinformatikai Klaszter főtitkára mindehhez annyit tett hozzá, hogy a mezőgazdaság forradalmi változások előtt áll. Mint mondta, ahogy a 20. században a gépesítés, úgy a 21-edikben az informatika alkalmazása alapjaiban változtatja majd meg az ágazatot. Ma még elszigetelten, itt-ott használják, nem pedig rendszerszerűen, ám a hatékonyság növeléséhez – hosszú távon – e technológiák kiterjedt és értő használata járulhat hozzá a legjobban.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus