Megkezdődött az egységes területalapú támogatás előlegének átutalása

Forrás: mti

Összesen 170 milliárd forint egységes területalapú támogatás kifizetése kezdődött meg szerdán mintegy 180 ezer gazda számára, akik most a teljes támogatás 50 százalékát kapják meg - közölte Fazekas Sándor sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.

A vidékfejlesztési miniszter hozzátette: az egységes területalapú támogatás összege hektáronként mintegy 69 ezer forint, a múlt évi hektáronkénti 61 ezer forinttal szemben. Emlékeztetett: emellett a különleges tejtámogatás 6,7 milliárd forintját 2700 gazda részére fizetik ki, és a cukorrépa kiegészítő támogatás 2 milliárd forintját is átutalják néhány száz gazdának.
Fazekas Sándor a szaktárcánál újságírók előtt indította el az átutalásokat. Megjegyezte: nagy eredménynek tartja, hogy az Európai Bizottságánál sikerült elérni az 50 százalék előleg kifizetését. A második részletet 2014 januárjában fogják átutalni a gazdáknak - mondta a miniszter.
Az MTI kérdésére közölte, az idén az egységes területalapú támogatásnál a visszaosztási ráta 2 százalék, ezért a hektáronkénti 70 400 forint helyett átlagosan 69 ezer forintot kapnak hektáronként a gazdák, lesz ugyanis, aki teljes összeget kapja, míg másoknál a visszaosztást kell alkalmazni az unió pénzügyi fegyelme miatt. A visszaosztási ráta azt jelenti, hogy a támogatásra jogosult bázisterület és az igénylésekben szereplő összes terület hányadosával meg kellett szorozni a maximális hektáronkénti támogatás összegét.
Fazekas Sándor jelezte: a cukorrépa kiegészítő támogatás már csak jövőre vehető igénybe. Ez a támogatási forma ugyanis csak ötéves időtartamú.
Újságírói kérdésre a miniszter közölte: a jogosulatlan visszaigénylések kiszűrésére folyamatos ellenőrzést építettek be a rendszerbe. Ez minden olyan kérelem esetében alkalmazzák, amelynél bármiféle rendellenesség tapasztalható.
Az nem befolyásolta a mostani átutalást, hogy "volt egy lebukás, mivel már február óta tudomásunk volt róla, hogy bűnözői körök próbálkoznak azzal: agrártámogatást igényeljenek jogosulatlanul. Megvédtük a gazdák pénzét, a tolvajokat elkaptuk, és azok rács mögött vannak, mindent megtettünk azért, hogy a kifizetések biztonságosan megtörténjenek. A rendszer működőképes, azt folyamatosan ellenőrzi, auditálja az Európai Unió, és mi is folyamatosan éberen figyelünk" - mondta a miniszter, utalva a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett vezető beosztású dolgozója és három társa ügyére.
Hozzáfűzte: az MVH-nál átfogó átszervezést nem terveznek, mert nincs olyan indok, ami miatt ez szükséges lenne. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy folyamatosan változó rendszerről van szó, az unió közös agrárpolitikája ugyanis megköveteli, hogy a számítástechnikai háttér, valamint a feladat- és a hatáskörök is változzanak.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus