A húsipar termelése csak áfacsökkentéssel növekedhet

Forrás: mti

A húsipari szakmai szervezetek szerint a sertés- és a baromfihús, valamint az ezekből készült hústermékek általános forgalmi adójának (áfa) 5 százalékra csökkentése nélkül a hús- és baromfiipar termelése nem növelhető, sőt talpon maradása is kétséges.

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség), továbbá a Baromfi Terméktanács (BTT) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében rámutat: Magyarországon az egy főre jutó sertéshúsfogyasztás két évtized alatt a 40 kilogrammot is meghaladó szintről mára 25 kilogrammra csökkent.
A lakossági húskereslet zsugorodása a baromfiágazatban is érezhető. Az utóbbi 1-2 évben a korábbi időszakhoz képest 30 százalékkal csökkent a kereslet. A legálisan működő ipari feldolgozó üzemek még ennél is jelentősebb kereslet-visszaesést érzékelnek az import és a feketegazdaság hatásai miatt - jegyzik meg.
Az ágazati szakmai szervezetek ezért fontosnak tartják a sertés- és a baromfiszektor belföldi versenyképességének megerősítését. A jelenlegi becslések szerint ugyanis például a belföldi lakossági sertéshúsfogyasztás mintegy 30 százaléka importból származik. A fennmaradó rész legalább fele a feketekereskedelem útján jut el a fogyasztókhoz. A legális húsipari termelés részesdése így csupán mintegy 35-40 százalékra tehető. Hasonló tendenciák érvényesülnek a baromfiágazatban is.
A tájékoztató kiemeli: az élelmiszeripari ágazatok számára a belföldi piac jelenti a tervezhetőséget, a biztonságot és a növekedés lehetőségét. Így a sertés- és baromfiágazat fennmaradásának kulcsa a belföldi hús- és baromfiipar versenyképességének újrateremtése, ugrásszerű megerősítése.
Menczel Lászlóné, a VHT titkára az MTI-nek kifejtette: az uniós tagállamok többségében az alapvető élelmiszerek - így a hús- és a baromfitermékek - áfaszintje nem haladja meg a 10 százalékot. Így a magyarországi 27 százalékos áfakulcs amellett, hogy a feketegazdaság melegágya, versenyromboló és demoralizáló hatású.
A VHT titkára szerint az érintett ágazatok versenyképességének javítása és a munkahelyek megőrzése, valamint a gazdaság fehérítése csak az áfa radikális csökkentése révén valósítható meg. Úgy vélte, ez szolgálná a kormányzat egyik fő célját, az agrárium fejlesztését is, amely a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyának torzulását kívánja korrigálni az állatállomány növelésével.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus