MVH: már kérhető az egységes területalapú támogatás

Forrás: mti

Megnyílt a lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 26 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására - hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A hivatal tájékoztatása szerint az egységes kérelmeket elektronikus úton, az MVH honlapján lévő "e-Egységes kérelem" menüponton keresztül, ügyfélkapus bejelentkezés után lehet kitölteni és beadni.
A benyújtás határideje a jogszabály alapján 2014. május 15., aki ezután nyújtja be kérelmét, annak munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összeg. A 2014. június 9. - mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így ez a dátum június 10. - után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja - közölte a hivatal.
A kérelmeken módosítást a jogszabály szerint május 31-ig - idén június 2-ig - lehet végezni. Ezután, június 10-ig, viszont már a támogatási összeg csökkentésével jár a módosítás.
A beadással kapcsolatban felmerült kérdésekkel telefonon az MVH ügyfélszolgálatához a 06-1/374-3603, 06-1-/374-3604 telefonszámokon, elektronikusan a honlapon található "kérdések/kérdés feltevése" menüponton keresztül lehet fordulni, melyre a hivatal munkatársai rövid időn belül válaszolnak.
Az egységes kérelem benyújtásáról további részletek az 53/2014. (IV.8.) számú MVH közleményben olvashatók - tájékoztatott a hivatal.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2022. december
2022. november
2022. október
2022. szeptember
2022. augusztus
2022. július
2022. június