Kína a kereskedelem fellendítését szorgalmazza a kelet-közép-európai országokkal

Forrás: mti

A kelet-közép-európai országokból származó import és az ottani beruházások fellendítésére ösztönzi a hazai cégeket a kínai kereskedelmi minisztérium - mondta Kao Hu-cseng kereskedelmi miniszter.

A kelet-kínai Ningpo városában a hét végén megnyílt magyar részvétellel zajló Ningpo-Kelet-Közép-Európa (KKE) gazdasági és kulturális hét rendezvényén Kao úgy fogalmazott, hogy minisztériuma szorgalmazza a Kínába irányuló mezőgazdasági és állati eredetű termékek, élelmiszerek importját a térségből, ezekre van ugyanis a legnagyobb kereslet ma a kelet-ázsiai országban. A miniszter azt ígérte, a tárca támogatni fogja a kereskedelmi cégeket a márkaépítésben, hogy jobban boldoguljanak a kínai piacon. Szintén az importot segítendő a minisztérium a termelő- és feldolgozóipari befektetésekre buzdítja a cégeket - mondta Kao.
Kína és a KKE-országok közti kereskedelem nagysága az elmúlt tíz évben ötszörösére nőtt, a 2013-as 55,1 milliárd dollár után idén a 60 milliárd dolláros határt is meghaladhatja. A térségből származó kínai import csak az idei év első négy hónapjában 38,5 százalékkal nőtt - közölte a legfrissebb statisztikákat a miniszter.
A Ningpóban megrendezett gazdasági és kulturális hét során a gazdasági mellett a kulturális, oktatási, egészségügyi és turisztikai együttműködés fokozásának lehetőségét is kutatják a felek. A városban párhuzamosan a kelet-közép-európai térség termékeit bemutató vásár is zajlik, ezen húsz magyar cég mutatkozik be.
A gazdasági kapcsolatok fejlesztésére Kína és a KKE-országok kereskedelemösztönző szervezetei a mostanihoz hasonló szakmai találkozók rendszeressé tételéről állapodtak meg, melyeket háromévente Ningpóban rendeznek majd meg.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember