Arab delegáció a földművelésügyi tárcánál

Forrás: mti

Magyarországon kezdett hivatalos tárgyalásokat kedden Halífa Ahmad Ál Alí, az Abu Dhabi Élelmezésbiztonsági Központ ügyvezető igazgatója és üzleti kísérete - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a hétfős delegáció a szaktárca meghívására érkezett Magyarországra, az idén februárjában Dubaiban megkezdett államtitkári szintű tárgyalássorozat folytatásaként. Ezek a megbeszélések szervesen illeszkednek a Keleti Nyitás külgazdasági stratégia koncepciójába - jegyzik meg a minisztériumban.
Az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett üzleti delegáció elsődlegesen - a háromnapos tárgyalás során - a Magyarországgal folytatott külkereskedelmi forgalom élénkítésében és az élelmiszeripari befektetésekben rejlő lehetőségeket kívánja alaposan feltérképezni az élelmezésbiztonság szempontjából. A küldöttség ezért három nap alatt több hivatalos és szakmai programon vesz részt, kapcsolatot teremtve mind a kormányzati, mind az üzleti szféra képviselőivel.
Az együttműködés elmélyítése érdekében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden hivatalában fogadta az arab küldöttséget. Csütörtökön - június 19-én - pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes folytat megbeszélést a delegációval.
A delegáció számára a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) által szervezett keddi üzleti fórum pedig alkalmat teremtett a magyar élelmiszer-exportőrökkel való személyes kapcsolatfelvételre. Továbbá a küldöttség több magyar üzembe, illetve mezőgazdasági és élelmiszeripari intézménybe is ellátogat - olvasható a tájékozatóban.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember