Drónokat küldenek az erdőírtásokra

Forrás: hvg.hu

A mesterséges intelligencia és fejlett technológiai eszközök, minden eddiginél hatékonyabb megoldások állhatnak rendelkezésre ahhoz, hogy a szakemberek felvegyék a harcot az erdőirtókkal – hívja fel a figyelmet a küzdelemhez nagyteljesítményű számítógépekkel hozzájáruló Lenovo.

 

Az elmúlt évek becslései alapján az utóbbi 25 évben közel másfél millió négyzetkilométerrel, vagyis több, mint Dél-Afrika teljes területével csökkentek a fákkal borított területek; minden egyes percben 27 futballpálya nagyságú területet veszítünk el az erdőirtások következtében – emlékeztet közleményében a Lenovo.

 

A byteLAKE nevű lengyel vállalkozás, mesterséges intelligencia (MI) és a kínai technológiai vállalat nagyteljesítményű számítógépeinek segítségével dolgozta ki azt a programot, amely képes lehet felvenni a harcot az erdőirtással szemben. Az Ewe Guard nevű rendszer lehetővé teszi, hogy emberi érintés nélkül gyorsan, és a korábbinál sokkal hatékonyabban vizsgálják meg a fák aktuális állapotát.

 

"A kiirtott fák helyett új fákat kell ültetni. Sokan gondolják úgy, hogy ez az egyértelmű megoldás az erdőirtásokkal szemben. A kérdés azonban jóval komplikáltabb” – idézi a gyártó közleménye Marcin Rojeket, a program társalapítóját. "Az új fák ültetése esetén elengedhetetlen, hogy bizonyos időközönként megvizsgáljuk a növények aktuális állapotát. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy akár egy kis mértékű emberi beavatkozás is képes arra, hogy kárt tegyen a növekvő fák környezetében. Ezt figyelembe véve egy olyan megoldást szerettünk volna kidolgozni, amely képes arra, hogy emberi érintés nélkül végezze el ezeket a felméréseket, vizsgálatokat."

 

Ami egy szakképzett embernek akár ránézésre is megy, az a gép számára nem mindig egyszerű. A közlemény szerint a nagyteljesítményű ThinkSystem szervereken futó Ewe Guard esetében az ilyesmi rendszerek felkészítésére szolgáló, eredetileg kéthetesre tervezett training időt mindössze hat órára tudták csökkenteni.

 

A byteLAKE programjának fejlesztői remélik, segítséget nyújthatnak továbbá az erdőgazdálkodók és környezetvédelmi szervezetek számára is, hiszen a technológia segítségével nemcsak a fafajták pontos meghatározására lesznek képesek a drón által begyűjtött információk alapján, de megkülönböztethetik a beteg fákat egészséges társaiktól, és pontosan felmérhetik azokat a pontokat, ahol a fák nagyobb eséllyel pusztulnak ki vagy válnak beteggé.

Videó megtekintése ITT.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus