Újraindul a traktorgyártás Szerbiában?

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

A Titói Jugoszláviának két traktorgyára volt. Mindkettő, a Rakovica (IMR) és az IMT is Szerbiában, a főváros külterületén működött. Miután az ország darabjaira hullott, Szerbiát sem kerülte el a magánosítás folyamata. A két tönkrement – tönkretett – traktorgyárat az utolsók között bocsátotta árverésre az illetékes belgrádi ügynökség.


IMT-TAFE
Amikor az évekig tartó érdektelenséget követően 2018. áprilisában sikerült értékesíteni a 2015 óta csődeljárás alatt álló IMT-t – az indiai TAFE mezőgépgyártó vállalat tulajdonába került –, a szerbiai lapok öles címmel számoltak be róla, hogy sikerült megmenteni az ország büszkeségének számító nagyüzemet, amely fénykorában nem kevesebb, mint 40 ezer traktort gyártott évente.


Branislav Nedimović szerb mezőgazdasági miniszter az IMT értékesítésekor úgy nyilatkozott, hogy miután a TAFE kiépíti gyárcsarnokait, éves szinten 5 ezer traktort dob majd piacra, és nem kevesebb, mint 800 embernek ad munkát.

Kamal Ahudja, a TAFE tulajdonosa azonban ezt udvariasan ugyan, de cáfolta. Elmondta, hogy Indiában éves szinten 60 ezer traktort gyártanak, de csak 800 munkást foglalkoztatnak, így Szerbiában sem terveznek a szükségesnél több embert munkába állítani.

 

Visszatérve az indiai cég szerbiai beruházására, tudni kell, hogy a TAFE fizikai értelemben magát a gyárat nem vásárolta meg, csupán az IMT nevének, jogalanyiságának, szellemi tulajdonjogának, valamint pecsétjének lett a tulajdonosa. Mindezért 560 ezer eurót fizetett a szerb államkasszának. Az IMT többször tíz hektáros üzemének csak az egyik bánsági, jarkováci telephelyét kapta meg, ahol korábban pótkocsikat gyártottak. Az indiai cég itt azonnal hozzálátott saját üzemének kiépítéséhez.

 

A tönkrement IMT 72 hektáros újbelgrádi telephelyén új városnegyed épül majd, ahol mintegy 20 ezer ember telepedhet le.
Ana Brnabić miniszterelnök nem sokra rá bejelentette, hogy még az év vége előtt beindul az IMT traktorok gyártása a TAFE jarkováci telephelyén. Ez ugyan nem valósult meg, de ennél is fontosabb, hogy idén végül mégiscsak megkezdődött a traktorok összeszerelése külföldön gyártott elemekből.

 

A májusban tartott Újvidéki Mezőgazdasági Vásáron már ott voltak a cég termékei, köztük minden idők legnépszerűbb szerbiai traktortípusa, az IMT 539 is.
A TAFE jelenleg 50 embert foglalkoztat. Idén 5–600, a következő években pedig a tervek szerint éves szinten 2–3 ezer kisebb kapacitású, 25–75 lóerős traktor kerül le a futószalagokról, azt követően, hogy befejezik a gyárcsarnokok kiépítését, felszerelését és beüzemelését. Ez jelentős szám, ha figyelembe vesszük, hogy az IMT traktorgyár a csődbe jutása előtt csak 600 traktort állított elő évente – úgy, hogy közben nem fizetett a felhasznált villanyáramért és földgázért, és az állam a gépek árának 20 százalékát megtérítette a gyártónak, mert különben túlárazott gépeivel a hazai kézben lévő IMT képtelen lett volna fennmaradni a piacon.

Amikor bezárta kapuit, 860 dolgozó maradt munka nélkül, és 186 millió eurós adósságot halmozott fel.


Az indiai cég egyébként a múlt század hatvanas évei óta folyamatosan együttműködött az IMT-vel. Az indiai vállalatról tudni kell, hogy az Amelgations Group nevű multinacionális konzorcium tagja, amely 12 ezer embert foglalkoztat Indiában, Kínában és Törökországban, évi 2,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolít, és a világ harmadik legnagyobb traktorgyártójának számít. Szerbiában korábban 300–400 traktort adtak el évente. Ide kívánkozik az is, hogy nem sokkal azután, hogy a TAFE megvásárolta az IMT-t, szerbiai tulajdonjogának felét váratlanul átengedte a szerbiai Milenijum Tim nevű vállalatnak. Ez a cég elsősorban az értékesítésben érdekelt.


RAKOVICA (IMR)
Másfél évvel az IMT eladását követően a minap a másik szerbiai traktorgyár, a 2017-ben csődbe jutott Rakovica (IMR) is vásárlóra talált, azzal a különbséggel, hogy ez esetben a gyár telephelyét is értékesítették.

A fénykorában 7 ezer dolgozót foglalkoztató cég 7,5 hektáros telephelyét – hét hatalmas üzemcsarnokkal, 47 raktárépülettel és egyéb objektummal együtt – a kikiáltási ár valamivel több mint egyharmadáért, 9,3 millió euróért vásárolta meg egy szerb és egy Cipruson bejegyzett cég konzorciuma.

Mint kiderült, mindkettőnek a hátterében ugyanaz a nyilvánosság előtt kevésbé ismert szerb üzletember, Zvonko Gobeljić áll, aki egyik cégét – amelyik most vásárlóként jelentkezett – bő 400 eurós alaptőkével jegyeztette be a belgrádi cégbíróságnál. Arról egyelőre senki nem beszél, hogy mikor indítaná újra a Rakovica traktorok gyártását.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus