Jön az elektronikus ügyintézés a borszektorban

Forrás: Agrárszektor

Uniós forrásokból alakítják ki a szőlő- és borágazat elektronikus rendszerét. A rendszer hatékonyabb ügyintézést és ellenőrzést tesz majd lehetővé, és a papír alapú ügyintézést felváltja majd az egykapus elektronikus ügyintézés. A szőlő- és borágazat elektronikus rendszerét mintegy 1,2 milliárd forint uniós keretösszegből alakítják ki - közölte Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa.. Az FM kezelésében álló központi közhiteles ágazati nyilvántartás létrehozásával megteremtődik annak lehetősége, hogy a borágazati szereplők papír alapú ügyintézése visszaszoruljon, helyette egykapus elektronikus ügyintézés működjön.

 

A projekt a közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés operatív program (KÖFOP) és a versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) támogatásával valósul meg.

 

A projekt megvalósítását végző konzorcium vezetője a Földművelésügyi Minisztérium (FM), és a konzorcium tagja a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) is. A megvalósításban számos együttműködő szervezet is részt vesz, például borvidékek, Budapest Kormányhivatala, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a Belügyminisztérium.


A projekt szakmai tartalma három pillérre épül: a szervezetfejlesztés mellett a komplex informatikai fejlesztésre, illetve igazgatásszervezés hatékonyabbá tételére. Kiépül a hiteles és megbízható alapinfrastruktúra, ami elérhető lesz 24 órán át, valamint kialakítják a közhiteles nyilvántartást és annak adatbázisát. Létrehozzák a munkafolyamat támogatást biztosító rendszert, továbbá kialakítják az interfészeket, vagyis a csatlakozási pontokat a kapcsolódó rendszerekhez, és létrehozzák a térképi megjelenítést szolgáló alrendszert is.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus