Több száz traktor vonult fel a rendhagyó megemlékezésen

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Traktorok szinte végeláthatatlan sora kígyózott azon az Észak-angliai felvonuláson, melyet évente rendeznek meg a térség fiatal gazdálkodói, hogy tragikusan elhunyt társukra emlékezzenek, egyúttal pedig adományt gyűjtsenek. Az idei alkalmat látványos drónfelvétellel is megörökítették a szervezők.

 

Idén rekordszámú, összesen 360 traktor sorakozott fel Yorkshire megye Harrogate városában azzal a céllal, hogy részt vegyenek a nem messze fekvő Knaresborough település fiatal gazda klubja által szervezett éves felvonuláson. A menet résztvevői egy körülbelül ötven kilométer hosszú úton, a kiindulási ponttól északnyugatra fekvő Pateley Bridge kisvárost érintve jutottak el a végállomásra, Knaresborough-ba.

 

A kezdeményezést az említett klub egykori tagja, a 2017-ben Új-Zélandon tragikus balesetben elhunyt Mike Spink emléke előtt tisztelegve hozták létre a szervezők, akik ezzel együtt adománygyűjtő-akcióba is kezdtek: a yorkshire-i légimentőket kívánták támogatni. Mint arról beszámoltak, az idei felvonulás résztvevői több mint 10 ezer fonttal – majd' 4 millió forinttal – támogatták a kezdeményezés, mely révén az évek alatt eddig összesen 50 ezer fontot sikerült összegyűjteni. Steven Brown, a szervezők egyike az idei felvonulást követően arról beszélt, annak idején körülbelül egy tucat gazda gyűlt össze és emlékezett az elhunyt barátra, éppen ezért hatalmas boldogságra ad okot számukra a tény, hogy mostanra ilyen sokan tartják fontosnak, hogy évről-évre csatlakozzanak a menethez.

 

Továbbá elmondta azt is, hogy az idei, egyben a negyedik felvonuláson hatvannal több traktor vett részt, mint a tavaly alkalmon. Mivel a részvétel nem kötött előzetes regisztrációhoz, a szervezők számára csak a helyszínen tudatosult, hogy minden eddiginél többen jöttek el a rendhagyónak számító megemlékezésre.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus