Idén újra Szántóföldi Napok és AgrárgépShow

Forrás: agrotrend.hu


Idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), ezúttal is a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével (MEGFOSZ) együttműködésben. A II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőhegyes szeptember 20-21-én, 42 hektáros területen várja az agrárszakembereket; a rendezvényre a belépés díjtalan.

 

A NAK által életre hívott, első ízben 2017 tavaszán megrendezett NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow szabadtéri gépbemutató és szakkiállítás tavaly az ország legnagyobb szántóföldi szakmai rendezvénye volt. A több mint 130 kiállítót és a rendezvényt két nap alatt 15 ezer szakmai látogató tisztelte meg jelenlétével. A nagy sikerre tekintettel idén a NAK – a MEGFOSZ közreműködésével – újra megrendezi a kiállítást, aminek ezúttal a Békés megyei Mezőhegyes, azon belül a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Kiállítási Centruma ad otthont, a tavalyinál még nagyobb, 42 hektáros területen.

 

A 42 hektáros rendezvény középpontjába idén az évszaknak megfelelő, növénytermesztési technológiákat prezentáló fajta-, mikro-, és demóparcellás bemutatók, valamint a high-tech vonalat a mezőgazdasággal összekapcsoló precíziós gazdálkodás különböző területeit és eszközeit ismertető előadások és bemutatók kerülnek. A gépeknél az országban egyedülálló méretű és létszámú mozgógépes bemutatón az őszi munkákhoz elengedhetetlen gépek, gépkapcsolatok és berendezések képviseltetik majd magukat. A II. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow–Mezőhegyes az ország számos mezőgazdasági kiállítása közül az egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása lesz, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata megtekinthető. A mozgó gépbemutatón működés közben figyelhetik meg a látogatók a legmodernebb betakarító- és egyéb szántóföldi munkákat ellátó eszközöket.

 

Természetesen jelen lesznek a régió gasztro úttörői is, akik a szakmai szórakozást kényelmi és élvezeti értékekkel hivatottak emelni. Az ingyenes szakmai rendezvény célja – a kiállítók és érdeklődők találkozásán túl – az, hogy a gazdálkodók közvetlenül szerezhessék be azokat a releváns és naprakész információkat, amelyek segítik őket a fejlődést biztosító döntések meghozatalában.

 

A NAK és a MEGFOSZ vezetői 2018. július 18-án a rendezvény szervezésével kapcsolatban együttműködési megállapodást írtak alá. Győrffy Balázs, a NAK elnöke kiemelte: – A tavalyi pozitív, a várakozásokat is felülmúló szakmai és látogatói fogadtatásra tekintettel a Kamara – a MEGFOSZ-szal együttműködve – idén is megrendezi a szántóföldi napokat: 2018. szeptember 20-21-én, ezúttal Mezőhegyesen. Azt a célt tűztük ki, hogy ez a két nap széles körű tájékozódási pont legyen a gazdálkodóknak, és a gépbemutatók mellett a demóparcelláknál termesztéstechnológiai újdonságokkal is készülünk. A gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek olyan releváns és naprakész információkat, amelyek segítik őket a fejlődést biztosító döntések meghozatalában – tette hozzá a NAK elnöke.

– Az elmúlt időszakban visszaesett a hagyományos szabadtéri agrárkiállítások jelentősége, új lehetőségek felé kell nyitni. Ezért tavaly egy új koncepció alapján a NAK-kal útjára indítottunk két egymást jól kiegészítő rendezvényt egy helyen és egy időben – hangsúlyozta Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke. Ezzel az volt a célunk, hogy időt, energiát és pénzt takarítsunk meg azáltal, hogy évente egy alkalommal, egy szabadtéri helyszínre koncentráljuk a szakmát. A cél, hogy ne kelljen a termelőknek, forgalmazóknak és gyártóknak sok kisebb rendezvényen részt venniük ahhoz, hogy ennyiféle gépet és technológiát ki tudjanak próbálni, meg tudjanak tekinteni. A NAK Szántóföldi Napok és az AgrárgépShow együttesen olyan színvonalas szakmai esemény, amelyről egyetlen mezőgazdasági szakember sem maradhat távol – hívta fel a figyelmet Harsányi Zsolt.

 

Folyamatos a jelentkezés a 42 hektáros kiállításra, és bár gyorsan fogynak, vannak még szabad kiállítói helyek. Amennyiben nem akar lemaradni az ország legnagyobb szántóföldi kiállításáról, jelentkezzen kiállítónak Ön is a szantofoldinapok kukac nak pont hu e-mail címen vagy a +36 30 528 56 82-es telefonszámon. További részleteket a www.szantofoldinapok.hu vagy a www.facebook.com/II.nakszantofoldinapok oldalon talál.

A rendezvényre a látogatóknak a belépés ingyenes.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus