RoadBib az erőseknek

Forrás: blog.syngenta.hu

Az európai mezőgazdasági vállalkozók bevonásával végzett közel két éves végfelhasználói tesztelés után a Michelin piacra dobja új RoadBib gumiabroncsait.

 

A Michelin a 200 lóerőnél nagyobb teljesítményű traktorok számára fejlesztette ki a RoadBib abroncsot, amit kifejezetten úgy terveztek, hogy a nagy vonőerő hosszú élettartammal párosuljon. A RoadBib gumiabroncs kezdetben 600/70 R30 és 710/70 R42 méretben kerül a kereskedelembe.

 

Lee Henzell, a northumberlandi Henzell Enterprises tulajdonosa, részt vett az előzetes tesztelésben. Amint elmondta, a Fendt 828 Vario traktorra szerelve 4 ezer órát használták, és úgy látja, akár 8 ezer órát is lehet vele menni, mielőtt eljönne a csere ideje.

 

Nagy Britanniában a traktorok az üzemidő mintegy felét aszfalton teszik meg, ami az összes távolság 80 százalékát teszi ki, miközben nehéz utánfutókat vontatnak, nagyon nem mindegy tehát, hogy mennyire állja a kopást a futófelület.

 

„Kutató- és fejlesztőmérnökeink olyan traktor-abroncs létrehozásával kísérleteztek, amely elsősorban az aszfalton és a kemény felületeken fog dolgozni, magas vontatási teljesítményt és hosszú élettartamot biztosítva, de jól működhet puha talajon is” – magyarázta Mark White, a Michelin angliai értékesítési menedzsere.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2019. június
2019. május
2019. április
2019. március
2019. február
2019. január
2018. december