Működésképtelen lenne a magyar mezőgazdaság támogatások nélkül

Forrás: Agronapló

Jelenleg a magyar mezőgazdaságot a támogatások tartják életben, ami nélkül működésképtelen lenne – jelentette ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedden Debrecenben – közölte az MTI. Gyuricza Csaba a 25. debreceni jubileumi búzatanácskozáson utalt rá, az ágazat kibocsátása 2600 milliárd forint, az összes támogatás pedig 600 milliárd. A szakember riasztónak nevezte, hogy 1990 óta világszinten 70 százalékkal nőtt a mezőgazdasági kibocsátás, Magyarországon 30 százalékkal csökkent.

 

Gyuricza Csaba ugyanakkor azt mondta, jó a magyar mezőgazdaság fejlesztési iránya, az elmúlt években "elindult a lejtmenetből a mezőgazdaság".

A mezőgazdaság versenyképességének növelése érdekében tett lépések között megemlítette a szétaprózódott hazai agrár-felsőoktatás koncentrálását, a vertikális integráció erősítését, a GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítását.


A főigazgató a magyar agrárágazat egyik fő feladatának nevezte a Kárpát-medence megváltozott klímafeltételeihez igazodó technológiák kidolgozását, és az öntözött területek növelését.


Ugyancsak a jövő zálogának tarja a precíziós mezőgazdaság kiterjesztését, ami lehetővé teszi, hogy a legkisebb ráfordítással érjék el a legjobb eredményeket.
Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója a malomipar helyzetét elemezve elmondta, hogy az utóbbi években nagyfokú koncentráció ment végbe az ágazatban: 1999-ben még 142 malom volt az országban, jelenleg 52 működik. Ugyanakkor a meglévő malomkapacitás 1,8 millió tonna, miközben csak 1,2 tonnára van szükség. A Magyarországon előállított lisztből 200 ezer tonnát exportálnak évente - tette hozzá.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2018. május
2018. április
2018. március
2018. február
2018. január
2017. december
2017. november