Körkérdés: lassan itt az idő a nagy szervizre, de vajon rendelt már alkatrészt

Forrás: agroinform

Érdemes a hibákat időben feltárni és kijavítani, hogy gépe ne a főszezonban álljon napokat vagy akár heteket. A betakarítási munkák idején nincs feleslegesen elvesztegethető idő, mivel szinte folyamatosan dolgoznak a gépek, ha pedig bármilyen meghibásodás adódik, azt azonnal orvosolni kell. Az alkatrészek beszerzése könnyű feladatnak tűnik, de rengeteg buktatót tartogat, mivel az ár, a minőség, és a szállítási határidő is fontos szerepet játszik, és még nem is beszéltünk a pontos típus beazonosításáról és az azt követő szakszerű beszerelésről.

 

Szezon végén van idő a hibák feltárására, az alkatrészek beszerzésére, cseréjére és ezek után már nyugodt lélekkel vághatunk neki a következő, munkában bővelkedő időszaknak. Ez persze még működhet is, ha időben észleljük a hibát és nem aratás közben hallunk valami furcsa hangot, amiről azonnal tudjuk, hogy márpedig ez nem jelent jót. Majd pár komolyabban begyógyult csavar meglazítása, és két tejes ládányi alkatrész lebontása után fájó szívvel konstatáljuk, hogy „ennek annyi, és honnan szerzünk ilyet, mennyibe kerül, mikorra kapom meg, és meddig bírja majd”?

Nem azt mondjuk, hogy ha tovább olvas, akkor többet nem fordul elő ilyen, de abban biztosan segítünk, hogy tisztábban lásson a hazai alkatrészpiacon, és ne szaladjon bele olyan hibákba, ami miatt jó pár ezrest kilapátol a műhely ablakon, vagy főszezonban akár egy hétig is áll a gép.
Az Axiál Kft. tapasztalatai alapján, Magyarországon a gazdálkodók körében megjelent az a réteg, amely tudatosan, előre megvásárolja az alapvető kopóalkatrészeket, hogy gépei mindig üzembiztosak legyenek. Azonban még mindig többen vannak azok, akik csak az utolsó pillanatban, egy műszaki meghibásodás bekövetkeztekor szerzik be a kívánt alkatrészt.
Rendelés során a legtöbb fennakadást a gépek adatainak nem megfelelő és pontatlan ismerete adja, illetve a katalógusok helytelen használata, ezekből félrerendelések adódhatnak.
Ilyenkor érdemes szakképzett eladók segítségét kérni, akik megfelelő információkkal rendelkeznek a pontos beazonosításhoz, így csökkenthetőek a fenti hibákból származó kellemetlenségek.
A minőségi problémák száma a viszonylag jól szabályozott európai alkatrészpiacon kevés. Jellemzőbb, hogy a nem megfelelő beépítés vagy üzemeltetési körülmény miatt fordul elő reklamáció, de szakértők által végzett beszereléssel, megfelelő hibakereséssel és képzett üzemeltetőkkel jól lehet védekezni ezek ellen is. Aki több forrásból is vásárol, komoly figyelmet kell, szenteljen arra, hogy megismerje az eltérő minőségi szintű alkatrészeket, és azokat meg tudja különböztetni egymástól. Önmagában az ár, csak egy tényező. Kérdés, hogy az alkatrész milyen minőséget takar, és mindez milyen háttérszolgáltatással párosul.
Cégünk üzleteiben tradicionálisan többféle minőségi szintű terméket kínálunk a vásárlóinknak, annak érdekében, hogy mindenki megtalálja a pénztárcájának és a felhasználási céljának megfelelőt. Kollégáinkat is arra képezzük, hogy először mérjék fel a vásárlói igényeket és csak utána ajánlják az alkatrészeket. Ma a magyar mezőgazdasági alkatrészellátásban az AXIÁL Kft. rendelkezik az egyik legnagyobb készlettel, ami a hazai piac igényeihez van igazítva, és az elérhető alkatrészek 12-24 órán belül bárhol az országban rendelkezésre állnak. Nagy általánosságban 24-48 óra alatt elláthatóak a hirtelen felmerülő alkatrészigények európai viszonylatban is – nyilatkozta Koszorus Gábor, az AXIÁL Kft. alkatrészüzletág-igazgatója.
Folyamatosan arra biztatjuk partnereinket, hogy gondolkozzanak előre, mivel holt szezonban elképzelhető, hogy kicsit hosszabb határidővel ugyan, de jobb árszinteken juthatnak hozzá a szükséges tételekhez, és a téli időszakban az alkatrészeken túl szervizkapacitást is tudunk ajánlani – tette hozzá.
A Habi Kft. meglátása szerint kapacitásfüggő, hogy egy gazdaság, hogyan időzíti a gépeihez szükséges alkatrész utánpótlást, ugyanis aki nem tudja nélkülözni berendezésit, az igyekszik otthon raktározni a karbantartáshoz szükséges alkatrészeket, és felkészül a hirtelen előforduló hibák kijavítására, viszont azok az ügyfelek, akinek nincs napi használatban az erő- illetve munkagépük, gyakran az utolsó pillanatra halasztják a beszerzést.
Tudatosan csak akkor lehet készülni a következő szezonra, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen szezonális alkatrészekre lehet szükségünk. Persze az erőgépeket, munkagépeket teljeskörűen fel lehet készíteni, az előző szezonban keletkező hibák feltárásával, kijavításával.
Az egyik leggyakrabban előforduló hiba, hogy még a gép szétszerelését megelőzően rendelik meg a szükséges alkatrészeket, így amikor már feltárul a hiba fő oka, akkor derül ki, hogy nem a megfelelő alkatrészek kerültek beszerzésre, ennek cseréje pedig értékes időbe kerülhet.
Sokszor keletkezik rejtett hiba az előzőekben elvégzett szakszerűtlen javításból is, melyekből kifolyólag ugyancsak sűrűn történik téves alkatrészrendelés. De az is gyakori, hogy nem ismerik műszakilag elég alaposan a javítani kívánt gépet, és így a szükséges alkatrész is hibásan kerül megállapításra.
Nagyon fontos, hogy mindig megbízható forrásból rendeljünk alkatrészt, és ügyeljünk a minőségre és a jó ár-érték arányra, mert az olcsó nem biztos, hogy mindig olcsó, hiszen lehet, hogy nagyobb kárt okozunk egy gyengébb minőségű alkatrésszel, ha azt nem az igénybevételhez megfelelő vásároljuk. Sajnos előfordul, hogy nincs feltüntetve a gyári és az utángyártott minőség közötti különbség, sőt azt még az ár sem tükrözi, így gyakran az utángyártott alkatrészeket eredeti, gyáriként adják el a vásárlóknak. Védekezni csak akkor lehet, ha kikérjük az eladók vagy szakemberek véleményét, tanácsát, illetve kérjük, hogy mutassák meg a gyári jelöléseket.
Cégünk ügyel arra, hogy a kínálatában fellelhető legyen több gyári és utángyártott alkatrész is, így mindenki a használati céljainak megfelelőt választhassa. Természetesen rendelésre is beszerezzük a kívánt alkatrészeket, de kiemelkedő raktárkészletünknek és biztos beszerzési forrásainknak köszönhetően sikeresen ki tudjuk szolgálni az egyre növekvő és szezonálisan változó piaci igényeket is. Telefonon és webáruházunkon keresztül történő megrendelés esetén, amennyiben a termék raktárkészleten van, akár 24 órán belül el tudjuk juttatni az ügyfélnek a kívánt alkatrészt, az ország már húsz pontján megtalálható szaküzleteinkben pedig azonnal elérhetik az igényeiknek megfelelő termékeket– mondta Gerhát Anita, a HABI Kft. marketing munkatársa.
Az Agro-Kemper Trade Kft. tapasztalatai szerint a gazdák a legtöbb esetben csak akkor keresik a számukra szükséges alkatrészeket, ha a gépük működése veszélyeztetve van vagy már üzemképtelen. Ez legtöbb esetben gazdasági okokra vezethető vissza. A téli időszakban történő szükséges alkatrészek felmérése biztosan megtörténik, viszont a rendelések ezt már nem tükrözik, sőt manapság már a nagy forgalmazók sem rendelnek raktárkészletre, szinte csak az a termék kerül általuk beszerzésre, amire biztos vevőjük van.
Alkatrészrendelés esetén az egyik legfontosabb dolog, a szükséges termék pontos beazonosítása, amivel elkerülhető a további többletköltséggel és persze plusz idővel járó utánrendelés. Természetesen a nagyobb forgalmazók rendelkeznek azokkal a dokumentációkkal, amelyek alapján biztonságosan tudnak megfelelő alkatrészt rendelni, viszont az egyéni, kisebb vállalkozásoknál az is előfordul, hogy az általuk forgalmazott gépekhez sincs alkatrész-katalógusuk.
Nagyon hasznos lehet egy előzetes árajánlatkérés, amivel sok esetben komoly összeget takaríthatunk meg, hiszen nem mindig lehet tudni, hogy egy-egy termék mennyi kézen keresztül kerül a végfelhasználóhoz, ez a folyamat pedig jelentősen növelheti az árakat.
Ma az országban sokan foglalkoznak gépalkatrész forgalmazással, gyártással és a piacon óriási a konkurenciaharc, amit leginkább az árak befolyásolnak.
Az olcsó alkatrészek a legtöbb esetben minőségileg erősen kifogásolhatóak.
Számos olyan kisebb gyártó található, akik mintadarab alapján készítenek alkatrészeket, és az anyagminőséget, gyártási tűréseket, valamint egyéb műveleteket nem ismerve azt elhagyva, silány minőségű terméket állítanak elő. Az ilyen alkatrészek értékesítése miatt sok esetben még a forgalmazók is kellemetlen helyzetbe kerülhetnek. Ezekkel a problémákkal szemben a legegyszerűbben úgy védekezhetünk, ha azoktól a forgalmazóktól rendeljük a kívánt alkatrészt, akik hosszabb ideje a piacon vannak, és az értékesítés mellett szakmailag is segítséget tudnak nyújtani.
Cégünk mezőgazdasági gépalkatrész gyártással és nagykereskedelmi forgalmazással foglalkozik. A profilunkba tartozó gépalkatrészeket az esetek 90 százalékában raktárból tudjuk biztosítani. Az alkatrészek fogyásától függően folyamatos utángyártással biztosítjuk a készletek pótlását, hiszen a megrendelőkkel kötött szállítási határidő pontos betartása számunkra elengedhetetlen – mondta az Agroinform.hu-nak Tari István, az Agro-Kemper Trade Kft. ügyvezetője.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus