Így néz ki egy traktor, ha a Ferrari dizájnere tervezi

Forrás: agroinform

A traktorok ma már nemcsak egyszerű munkagépek, de afféle státuszszimbólumok is, amelyeknél a belső műszaki tartalom mellett éppolyan fontos a külső megjelenés is. A Zetor nemrég az olasz Pininfarinára bízta erőgépei „plasztikázását”, míg a japán Yanmar ennél is nagyobbat dobott: egyenesen a Ferraritól igazolt sztártervezőt magának.

 

Az évszázados múltra visszatekintő Yanmar a II. világháború előtt kezdett el traktorokat gyártani. Ez még meglehetősen kezdetleges eszköz volt, a vezetője fülke híján mögötte sétált, mintha egy termetes rotációs kapát irányított volna.


Az első „igazi” traktoruk 1967-ben gördült le a szerelőszalagról. Az alapító Magokichi Yamaoka viszont jóval korábban, 1933-ban fejlesztette ki kompakt, kisméretű, alacsony fogyasztású dízelmotorját, amely révén hatékony és gazdaságos erőgépet tudott biztosítani a – művelésnél és betakarításnál addig kétkezi munkásokat alkalmazó – szigetországi rizstermesztők számára.

Jelenleg a cég 15 ezer dolgozót foglalkoztató, 6 milliárd dolláros éves bevétellel rendelkező óriásvállalat, és a neve Magyarországon sem cseng ismeretlenül. A Yanmar már akkor elkötelezte magát a környezetkímélő és takarékos erőforrások mellett, amikor ez még nem volt divat, sőt az 1970-es évek második felétől olyan neves partnerrel kezdett közösen traktorokat gyártani, mint a John Deere.

 

 

 

A közelmúltban aztán újabb támadást indítottak az észak-amerikai piacon, bemutatták ugyanis az YT szériát, amelybe háromféle traktor tartozik a 35–59 LE-s teljesítménytartományban. A Tier 4 emissziós előírásokat játszva teljesítő 3 és 4 hengeres motorok, valamint az i-HMT névre keresztelt erőátviteli rendszer csúcskategóriássá teszik a japán kistraktorokat, de ami elsőre megfogja a semleges nézőket, az a „dögös” dizájn.

A formatervet Ken Okuyamára bízták, aki korábban a Ferrarinál és a Maseratinál is bizonyította képességeit, és egyáltalán nem tartotta „méltóságon alulinak”, hogy a Yanmarnak is dolgozzon. Az eredmény egy agresszív megjelenésű, markáns, kemény élekkel rendelkező, aranyszínű keréktárcsákkal felszerelt erőgép lett, amely külsejét tekintve bátran felveszi a versenyt nagyobb társaival. A Yanmar az utolsó csavarig maga gyárt mindent a traktorain, és a gépek fülkés és fülke nélküli változatban egyaránt elérhetők.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember