Egyre kevesebb búzát vetnek a gazdák

Forrás: agrotrend.hu

Bár idén ismét egymillió hektárnál kisebb területen vetettek őszi búzát a termelők, további drasztikus visszaesésre a rossz piaci helyzet ellenére sem kell számítani. A búzaterület növekedéséhez a gazdálkodók szerint magasabb felvásárlási ár és hatékonyabb, integrált termelés szükséges. 

 

Nem csoda, hogy ismét a sokéves átlagnál kisebb területen vetettek búzát a gabonatermesztők, hiszen meglehetősen alacsonyak a felvásárlási árak – kommentálta a Világgazdaságnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke azt, hogy az agrártárca adatai szerint idén 963 ezer hektáron vetettek búzát, 3 százalékkal kisebb területen, mint tavaly.


Számításai szerint el kellene érni a tonnánkénti 50 ezer forintot, de a jelenlegi 45-46 ezer forint körüli ár sok termelőnek veszteséget jelent. Ez pedig nem tartható fenn sokáig – hangsúlyozta.


A gabonapiaci szakértők ennek ellenére sem gondolják, hogy 800-900 ezer hektár alá csökkenne az őszi búza vetésterülete, mert a vetésszerkezet ezt nem engedi meg.


A 2010-ben még 524 ezer hektáron vetett napraforgót már csúcsra járatták a gazdák, idén több mint 704 ezer hektáron került földbe, de különösen sok kórokozója és kártevője van, ezért a szakmabeliek azt ajánlják, hogy lehetőleg öt évig ne kerüljön ugyanarra a területre. A szintén nagy karriert befutó, tíz éve még 150 ezer, 2011 és 2015 között átlagosan 209 ezer, idén pedig már 306 ezer hektáron termelt repcét három-négy évig nem ajánlatos ugyanarra a területre vetni.
Egyszerűen nincs mit vetni a búza helyett – magyarázta Vancsura.


A piaci kilátások nem túl biztatók, mivel a hatalmas gabonatáblákon az orosz gazdálkodók 26 ezer forintos önköltséggel termelik a búza tonnáját, nálunk ez 20 ezer forinttal magasabb összegből jön ki. Az oroszok az idei szezonban közel 30 millió tonna búzát öntenek a világpiacra, ami letöri az árakat. Eközben a szintén éledő ukrán konkurenciáról nem is beszéltünk – érzékeltette a piaci helyzetet a GOSZ elnöke.


Szerinte a hazai termelés hatékonyságát kell növelni, és javítani a búza minőségén.
Ez utóbbit hátráltatta, hogy az elmúlt években a piac nem fizette meg a minőséget, alig volt árkülönbség a takarmány- és az étkezési búza között. Ezért a termelők a minőséggel szemben inkább a hozamot tartották elsődlegesnek, háttérbe szorultak a kisebb hozamú, de jobb minőséget produkáló hazai búzafajták. A szakértők szerint például a magas minőséget jelző 30 százalékos sikértartalom már szinte csak mutatóban fordul elő, és az elmúlt tíz évben csökkent a fehérjetartalom is.
Probléma az is, hogy a magyar gabonatermelők nagy arányban „vetik vissza” a learatott gabona magját. A fémzárolt vetőmagok használatának aránya 30-40 százalék.


Ahhoz, hogy esélye legyen a magyar búzának a világpiacon, egységes fajtaszerkezettel, azonos technológiát alkalmazva kell termelni, ami csak integrációban lehetséges.

vissza »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember
2023. augusztus