Lapunk 2024. áprilisi számának tartalmából - megjelenés időpontja: 2024. április 18.
Tudomány - Műszaki fejlesztés

Egyedi kialakítású klímarendszer fejlesztése átépített elektromos hajtású gépjárműbe – IV.

Bártfai Z. – Balogh B. – Szabó J. – Lágymányosi A. – Schillinger Zs. – Szabó G. –Zsámboki P. – Gerda

Cikksorozatunk korábbi részeiben bemutattuk az elektromos járművek hűtésére, fűtésére szolgáló elterjedt megoldásokat, foglalkoztunk a hőenergia tárolásának alapelveivel, követelményeivel és a hőátadás módszereivel, és vázoltuk a hőtároló rendszer kialakításával kapcsolatos termodinamikai kérdéseket, amelyek a kísérleti fejlesztés irányát alapvetően meghatározzák. Ezen felül részletesen bemutattuk az általunk tervezett és kivitelezett kísérleti hűtő-fűtő rendszer koncepcióját, elemeit és azok funkcióját.
Részletesen ismertettük a külső hűtő-fűtő egység ellenőrzésére végzett mérések megtervezésének folyamatát, a vizsgálatokhoz alkalmazott mérőkör felépítését, elemeit, és kiértékeltük, elemeztük az eredményeket.
Az elektromos jármű hűtő-fűtő rendszer fejlesztési folyamatának végső fázisában valós, üzemi körülmények között ellenőriztük a tényleges rendszerjellemzőket. A hűtő-fűtő rendszer járműben elhelyezendő hőtároló egységét a tesztekhez kiválasztott és az egység fogadására megfelelően átalakított gépjárműbe (VW POLO Steilheck FOX 86L) építettük be.
A megépített rendszer működési validálásához az ellenőrző mérések első lépéseként megterveztük a mérési folyamatot, kiválasztottuk a szükséges mérőeszközöket, és elkészítettük a mérőrendszer kapcsolási vázlatát is. A mérések lefolytatásával nyert adatokat kiértékelve meghatározhatóvá váltak a rendszer valós hőtechnikai teljesítményét leíró főbb üzemi jellemzők.
Cikkünkben összefoglaló jelleggel bemutatjuk a hőtároló egység járműben történő elhelyezésének folyamatát és az ehhez szükséges átalakításokat, majd a beszerelést követően kialakított mérőkör felépítését és elemeit. Végezetül ismertetjük az ellenőrző mérések során kapott eredményeket és az azokból levonható következtetéseket ...

... tovább »
Műszaki fejlesztés

Gépek a McHale kínálatában

McHale Gépker Kft.

A szálastakarmány-betakarító munkagépek fejlesztésére és gyártására specializálódott ír McHale cég termékei teljesítményükkel, minőségükkel és értékállóságukkal számos hazai gazdaságban bizonyítottak ...

... tovább »

Väderstad Extract L 16-48 típusú kameravezérelt sorközművelő kultivátor

Dr. Hajdú József

A prémium kategóriájú talajművelő és vetőgépeket gyártó svéd Väderstad a dán Thyregod A/S sorközművelő kultivátorokat gyártó vállalkozás felvásárlásával bővítette talajművelőgép-kínálatát a 8 és 48 közötti művelőelem-számú keskeny és széles sortávú sorközművelő kultivátorokkal. A vegyszeres gyomirtás visszaszorítására, a mezőgazdasági termelés fenntarthatóságának növelése érdekében tervezett EU-s intézkedések több talajművelő gépeket gyártó vállalkozást (pl. Lemken, Kverneland, Pöttinger stb.) is arra kényszerítettek, hogy felvegyék gyártási programjukba a sorközművelő kultivátorokat. Ezt a legtöbben kisebb vállalkozások felvásárlásával abszolválták, és az elmúlt két évben szinte mindegyik bemutatta a legújabb fejlesztésű, kis védőtávolság melletti sorközművelésre képes, automata sorkövető, kameravezérelt, keskeny (22,5-50 cm) és széles (60-80 cm) sortávolságú növénykultúrák sorközének művelésére alkalmas többsoros kultivátorait ...

... tovább »

A kínai traktorgyártás újdonságai

Dr. Hajdú József

Évente 2,2-2,3 millió db traktort gyártanak a világon, ennek kétharmadát Ázsiában. Darabszám tekintetében a legtöbb traktor Indiában készül, évente mintegy 800-850 ezer db, a második legnagyobb gyártó Kína 650-700 ezer db-bal. A két piacvezető traktorgyártó nagyhatalom közül a fejlesztések tekintetében Kína jár az élen. Az Ázsiában gyártott traktorok túlnyomó része 100 LE alatti motorteljesítményekkel készül, Kína azonban nagyobb, 200-400 LE közötti teljesítményű – csuklós kormányzású – kategóriákban is fejleszt a globális piacokat megcélozva. A kínaiak különösen az orosz piacokat célozták meg ezekkel a nagy teljesítményű traktorokkal, mivel közismert, hogy a nyugati embargó miatt kiestek az orosz piacról a korábban nyugati beszállítóktól érkező, illetve az országban ezen gyártók által működtetett összeszerelő üzemekben készült traktorok. Az indiai és a kínai traktorgyártók is élen járnak az elektromos meghajtású traktorok fejlesztésében ...

... tovább »

John Deere 9RX 830 – Még több lóerő!

Dr. Hajdú József

A nagy traktorok motorteljesítményének versenyében a közelmúltban a John Deere vette át a vezetést. A legnagyobb modelljének maximális motorteljesítménye 913 LE. Ebben a kategóriában a Case IH Quadtrac, a Claas Xerion, a John Deere, a New Holland T9.700 Smart Trac és követő távolságból az AGCO/Challenger MT 975 E, illetve a Versatile Delta Trac versenyez. Az elmúlt évben a Claas új járószerkezetű Xerion 12.650 traktora 653 LE max. teljesítménnyel robbant be a piacra. Ősszel a Case IH új Quadtrac 715 modelljével került az élre 778 LE max. teljesítményével. Ez év elején a John Deere 9RX 830 modellje vette át a vezetést 913 LE-s maximális teljesítményével, amely 135 LE-vel utasította maga mögé a Case IH Quadtrac 715-ös traktort. A New Holland T9.700 Smart Trac-ja jelenleg 699 LE max. teljesítménnyel áll a sorban. A „nagyokat” követő AGCO Challenger MT 975 E traktor max. 646 LE-vel, a Versatile 620 Delta Trac pedig max. 665 LE-vel áll még versenyben. Ez utóbbiak egy ideje nem változtatták a csúcstraktoraik motorteljesítményét ...

... tovább »

Új AMAZONE Cataya Special EcoLine ráépített vetőgép

MT

Az új Cataya Special EcoLine termékcsaláddal az AMAZONE megfizethető belépőt kínál az AMAZONE kombinált vetőgépek világába, kiegészítve ezzel a Cataya ráépített vetőgépek termékpalettájának alsó szegmensét. Az új kiviteli változatok is az AD ráépített vetőgép nyomdokaiba lépnek ...

... tovább »

Fliegl innovációk profiknak

MT

A következetes és folyamatos termékfejlesztés eredményeként a Fliegl Agrartechnik GmbH több újdonságot is felvonultatott a tavalyi Agritechnica szakkiálításon, ezeket mutatjuk be cikkünkben olvasóinknak ...

... tovább »

TMC Cancela TFT 225/250 erdészeti bozótirtó-zúzó-mulcsozó

Dr. Hajdú József

A tarvágott erdőterületeken, tájvédelmi területeken elburjánzott bokrok és bozótosok, a régi tuskókon és gyökereken sarjadzó hajtások, a magasra nőtt fás szárú gyomokkal telenőtt tisztások, útszélek tisztítása nagy teljesítményű traktorokkal üzemeltethető, robusztus felépítésű bo­zótirtó-zúzó-mulcsozó berendezéseket igényel. Az erdő- és tájgazdálkodásban nélkülözhetetlenek ezek az eszközök, de kevés gyártó kínálatában lehet találkozni velük a piacon. Elsősorban skandináv és dél-európai (olasz és spanyol) profi gyártók kínálatában vannak jelen az uniós piacon. Ezek közé sorolható a spanyol TMC Cancela a szőlő- és gyümölcsültevényekben használható sorközi mulcsozók, nyesedék- és venyigefelszedők, -zúzók, mezőgazdasági szárzúzók, legelő- és gyepmulcsozók, árokpartok, útszegélyek, rézsűk mulcsozóberendezései, erdészeti mulcsozók és bozótirtók, erdészeti talajmarók és pásztázók, illetve kőzúzók nagy gyártója. Gépeikkel számos országban (így Magyarországon is) lehet találkozni ...

... tovább »

Szecskázott takarmányok szállítása, műszaki megoldások

Dr. Kelemen Zsolt

A szecskázott, falközi silókban tartósítással szilázsként vagy szenázsként tárolt takarmányok etetése a tehenészetekben és a húsmarha-tartásban egész évben folyamatos a termelési ciklusban, megfelelő adagmennyiségben. A biztonságos takarmányellátás érdekében – az időjárási kockázatok minimalizálására – a tartósított takarmánynövényekből készült szilázsok/szenázsok köre az utóbbi időben kibővült. A silókukorica és cirkos keverékei mellett a lucernát és a fűféléket – pl. olaszperjét is – jelentős területről kell betakarítani, és a takarmánybázist bővítő, őszi vetésű teljes növényként betakarított kalászosok – őszi árpa, rozs, tritikálé – volumene is nő. A betakarítási munkafolyamat – szilázs/szenázs készítése – döntően nagy teljesítményű magajáró szecskázókkal történik, de rendelkezésre állnak nagy raktérfogatú rendfelszedővel és szeletelővel, aprítókésekkel felszerelt lehordószerkezetes rendfelszedő pótkocsik is ...

... tovább »
Keresse lapunkat a Facebookon!
Archívum - utolsó megjelent számaink
2024. március
2024. február
2024. január
2023. december
2023. november
2023. október
2023. szeptember